Férfi kézi: Marian Cozmáról szektort neveznek el az új szegedi arénában

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 12:31
null
Marian Cozma családja megható levélben köszönte meg a Szegednek a gesztust (Fotó: NS-archív)
Korábbi játékosairól nevezi el az új Aréna szektorait a Mol-Pick Szeged – számolt be a döntésről a pickhandball.hu. A honlap szerint a két alapítóról, dr. Bérczi Mihályról és Ludányi Mártonról sem feledkezik meg az együttes, a vendégszektor pedig Marian Cozma nevét viseli majd.

 

A döntés után a klub elnöke, Szűcs Ernő Péter jelentette be, hogy az első, aki örökre beíródik a szegedi történelemkönyvekbe, Jonas Källman lesz, hiszen az egyik szektor az ő nevét viseli majd.

Az új létesítmény három épületből áll majd: az első csapat mellett a Pick Akadémiának is otthont ad, valamint a fiatal játékosok számára egy kollégium is rendelkezésre áll majd. Az aréna neve még nem végleges, hamarosan arról is bejelentést fog tenni a klub vezetése.

A közleményből kiderül, hogy a létesítményben lévő csarnok 8300 fő befogadására lesz képes, amely a klub alapítójáról, dr. Bérczi Mihályról kapja a nevét. Az akadémiai csarnok – amely 1500 nézőt tud befogadni – Ludányi Márton, a klub másik alapítójának és legendás utánpótlásedzőjének nevét viseli.

A Mol-Pick Szeged az említett személyek mellett minden olyan játékosról, klubhoz kötődő emberről szeretne méltó módon megemlékezni, akik sokat tettek a szegedi férfi kézilabdáért. Többek között Szabó „Sonka" László, Tóth Géza, Lele Ambrus és Zubai Szabolcs neve is ott lesz az új arénában. Az is kiderült, hogy a vezetőség a tragikusan fiatalon elhunyt Marian Cozma családjával is felvette a kapcsolatot, akik megható levélben köszönték meg, hogy nem felejtették el fiúk nevét. Ennek köszönhetően a vendégszektort a Veszprém egykori kézilabdázójáról nevezik el.

„A szegedi kézilabda idén ünnepli hatvanadik évfordulóját, így természetesen nem a szektorok elnevezése lesz az egyetlen, mellyel a jelen emléket kíván állítani a múltnak – folytatta Szűcs Ernő Péter. 2021 már most is kiemelkedő év történelmünkben, hiszen amellett, hogy ismét magyar bajnoki címet nyertünk, az év második felében méltó helyükre költözhetnek csapataink és a szurkolóink is. Célunk, hogy az épülő aréna ne csak otthonunk legyen, de emléket is állítson az elmúlt hatvan évnek.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik