Női kézi NB I: Dunaújvárosból igazol a Mosonmagyaróvár

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 21:25
null
Mihály Petra fehér mezben (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Kricskovics Antal)
Mihály Petra, a Dunaújvárosi KKA juniorválogatott jobbszélsője nyártól két évig a Motherson-Mosonmagyaróvár játékosa lesz – tudtuk meg hétfőn a mosonmagyaróvári kézilabdaklub honlapjáról.

 

„Nem akartam mindenképpen távozni Dunaújvárosból, így több megkeresést vissza is utasítottam – idézi a 20. életévét januárban betöltő, balkezes Mihály Petrát az mkcse.hu. – Viszont jobb játékos szeretnék lenni, és ehhez, most biztosan tudom, ki kell lépnem komfortzónámból, egy új kihívásnak kell megfelelnem. Itt egy biztonságos „burokban” élek, tehát ki kell próbálnom magam új társak között, egy másik környezetben. Ellenfélként többször játszottam az MKC ellen, és nagyon jó benyomásokat szereztem, ezért gondolom, hogy a számomra most ez a legjobb választás.”

A Kisalföld információi szerint a mosonmagyaróváriaktól távozhat Katona Flóra, Domokos Dalma, Hudák Emma, Kellermann Dóra, Gyimesi Kitti és Mária Holesová is, a korábban igazolt és a most bejelentett játékoson kívül Pásztor Noémi (Ferencváros), Csekő Brigitta (Győri Audi ETO) és Lapos Laura (Siófok) is érkezhet.

Legfrissebb hírek

Weitner Ádám veheti át a Gyirmót kispadját – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 16:10

Két meccs, egy esély? – jönnek az NB II-ért zajló osztályozó visszavágói

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 09:18

Női kézilabda NB I: Adzsics bemutatkozott, összeállt a Mosonmagyaróvár kerete

Kézilabda
2025.06.02. 11:19

Tekintélyes előnyt szerzett Mosonmagyaróváron a Tiszakécske az osztályozó visszavágójára

Labdarúgó NB II
2025.06.01. 19:23

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:59

Végig vezetve nyert az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen, győzött a DVSC is

Kézilabda
2025.05.10. 17:22

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2025.05.08. 12:27

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.07. 10:32
Ezek is érdekelhetik