Férfi kézi-vb: „A körülmények kielégítők” – egy válogatott már a helyszínen

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2021.01.05. 11:27
null
A japán játékosok boldogan szálltak le a különbuszról – a tesztelést azért már nem élvezték ennyire (Fotók: JHA)
A január 13-án kezdődő férfi kézilabda-világbajnokság helyszínére elsőként megérkező japán válogatott szerint az egyiptomiak mindent megtesznek azért, hogy biztonságosan megrendezhető legyen a torna.

 

Tíz nappal a torna rajtja előtt Japán válogatottja érkezett meg elsőként a 27. férfi kézilabda-világbajnokság egyik helyszínére, Kairóba. A kelet-ázsiaiak azért repültek ilyen korán Egyiptomba, hogy felkészülésük részeként kétszer megmérkőzzenek a házigazdákkal. Az eddigi 24 helyett immár 32 csapatos vb rendezésére egyébként Magyarország is pályázott még 2015-ben, ám a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) úgy döntött, 1999 után ismét az észak-afrikaiak bonyolíthatják le az olimpia után a második legrangosabb idei világversenyt.

Az egyiptomiak pedig fogadkoznak, a koronavírus-járvány ellenére is, mivel 21 esztendeje sem a körülményekkel, sem a szervezéssel nem sikerült elkápráztatniuk a résztvevőket. Éppen ezért Nuki Maszaaki japán nagykövet a saját szemével akart megbizonyosodni, hogy ezúttal minden a terv szerint halad.

„Elégedett vagyok azzal, amit az egyiptomi kormány tesz a japán válogatott egészségének megóvása érdekében, a körülmények kielégítők, nincs egyéb kívánságunk   – nyugtázta a látottakat Nuki. – A jövőre nézve akár még tanulhatunk is tőlük.”  

Az olimpia évében úgy dukál, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) regnáló elnöke, Thomas Bach is tiszteletét tegye egy ilyen kaliberű rendezvényen, a német sportvezető jelenléte garanciát is jelenthet a biztonságos lebonyolításra. Ennek némileg ellentmond, hogy az egyiptomiak végig amellett lobbiztak, hadd legyenek nézők a világbajnokságnak otthont adó négy helyszínen.

Jelen állás szerint nem lesz zárt kapus a torna, a jegyértékesítés máris elkezdődött, a házigazda 30 százalékos kihasználtsággal számolt, hétfőn azonban kiderült, a lelátók ötödét tölthetik meg nézőkkel. A mieink – akik múlt szombaton 21 játékossal megkezdték a felkészülés második szakaszát Győrben – Németország, Uruguay és a Zöld-foki-szigetek társaságában az 5200 fő befogadására képes Hasszan Musztafa Sportcsarnokban játsszák csoportmeccseiket. A létesítményt egyébként a múlt héten még Október 6. Sportcsarnoknak hívták, azóta átnevezték az IHF egyiptomi elnöke tiszteletére.

A drukkerek jelenléte miatt értelmezhetetlenné válik az úgynevezett buborék, ám a szervezők ragaszkodnak ehhez a kifejezéshez. Az egyiptomiak azt ígérik, a torna alatt legalább 20 ezer PCR-tesztet végeznek el, kötelező lesz a testhőmérséklet-mérés, a maszkviselés, a kétméteres távolság tartása, a sportcsarnokokban pedig étel és ital sem lesz kapható. A válogatottakat egymástól elkülönítik, a játékosokat és a sportolókkal érintkezőket 72 óránként tesztelik. A csapatokat különbusz szállítja ott-tartózkodásuk alatt, és ugyanaz a személyzet szolgálja ki.

A vb-re 540 önkéntest toboroztak, akik 12 különböző nyelven beszélnek. Ha ez nem lenne elég, felkészültek a legrosszabbra is: a fertőzötteket a szállodákban izolálják, a helyszínen 12 mentőautó és elegendő egészségügyi személyzet áll majd készenlétben, biztosításként pedig két kórházzal is leszerződtek. És hogy mindez mennyibe kerül? A hírek szerint egy átlagos világbajnoksághoz képest a tízszeresére rúgnak a költségek...

KÉZILABDA-VB, FÉRFIAK, EGYIPTOM, 2021. JANUÁR 13–31.      
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI (GÍZA)
 Január 15.
:    MAGYARORSZÁG–Zöld-foki-szigetek, 20.30
Január 17.:    MAGYARORSZÁG–Uruguay, 20.30
 Január 19.:    MAGYARORSZÁG–Németország, 20.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik