Férfi kézi-vb: a horvátok már meg is nevezték Cervar utódját

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 16:07
null
Hrvoje Horvat veszi át a horvát válogatott irányítását (Fotó: AFP)
A Horvát Kézilabda-szövetség (HRS) igazgatótanácsa telefonos ülésén elfogadta Lino Cervar lemondását a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjáról, egyúttal döntött az utódjáról is, így a jövőben a legendás szakember eddigi segítője, Hrvoje Horvat vezeti a nemzeti csapatot.


Mint beszámoltunk róla, a horvát válogatott kikapott Argentínától az egyiptomi világbajnokság középdöntőjében, a mérkőzés után pedig Lino Cervar bejelentette, a torna után távozik. A döntése azért is volt meglepő, mert a csapatának még az utolsó fordulóban is megvolt az esélye a továbbjutásra, főleg hogy a dél-amerikaiak kikaptak Katartól, azonban a horvátok csúnya vereségbe szaladtak bele a dánokkal szemben, és végül a csalódást keltő 15. helyen végeztek.

A horvát szövetségbeszámolójaszerint Cervar három lehetséges jelöltet is megnevezett, akik szerinte alkalmasak lehetnek átvenni a feladatát. Közülük az igazgatóság gyorsan elvetette Ivano Balicot, mert szerintük még nincs meg a szükséges edzői tapasztalata, maradt Slavko Goluza és Cervar segítője, Hrvoje Horvat.

Végül úgy döntöttek, a folytonosság jegyében Horvatot nevezik ki – egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett határoztak így, illetve egy igazgatósági tag egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ülésen.

„Nagyon boldog vagyok, egyúttal szeretném megköszönni azt a nyolc évet a horvát szövetségnek, amikor a fiatalabb korosztályokkal, illetve Lino Cervar segítőjeként dolgozhattam. Ezalatt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, amelyek segíteni fognak a felnőttválogatottnál. Köszönöm Cervarnak is, hogy engem javasolt, mindez nagy felelősséggel jár, de hiszek benne, hogy meg fogok felelni a kihívásoknak, és sikeresek leszünk” – szólt Horvat székfoglalója.

Horvat, akinek édesapja 1972-ben olimpiai bajnok volt a jugoszláv válogatottal, egyből a mély vízbe kerül, ugyanis a horvátoknak márciusban a házigazda franciák, a portugálok és a tunéziaiak ellen kell megküzdeniük az olimpiai szereplésért. A tornáról az első kettő jut ki a tokiói játékokra.

Nem vesz át könnyű örökséget, ugyanis Cervar vezetésével többek között 2003-ban világbajnokságot, míg 2004-ben olimpiát nyert a horvát válogatott. A legendás kapitányt második alkalommal 2017-ben nevezték ki a posztra, ekkor csatlakozott a stábjához Horvat.

Legfrissebb hírek

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A férfi kézilabda-világbajnokságon is helytállt a magyar játékvezetői páros

Kézilabda
2025.02.19. 09:36

Három dán és három portugál – bemutatjuk a januári férfi kézi-vb álomcsapatát!

Kézilabda
2025.02.11. 15:35

Chema Rodríguez szerint furcsa, hogy a hét az öt elleni játékunk ekkora hangsúlyt kapott

Kézilabda
2025.02.06. 13:09

Palasics Kristóf: Most még fáj, és nem jó rá visszagondolni, de...

Kézilabda
2025.02.05. 08:45

Ilyés Ferenc: A helyünkön vagyunk, talán még kicsit felül is teljesítettünk

Kézilabda
2025.02.04. 13:56

Videó: tűzijátékkal fogadták a vb-ezüstérmes horvát kézilabda-válogatottat Zágrábban

Kézilabda
2025.02.04. 10:18
Ezek is érdekelhetik