Férfi kézi: Sokszor nyavalygunk az erőltetett menet miatt – Szilágyi Viktor

– Hogyan ünnepelték a Kiel negyedik Bajnokok Ligája-címét?
– Az egyetlen dolog, amire felkészültünk, hogy a kölni négyes döntőt követően egyből hazarepülünk – mondta a Nemzeti Sportnak a THW Kiel 42 éves magyar sportigazgatója, Szilágyi Viktor, aki játékosként Bajnokok Ligáját, EHF-kupát és KEK-et nyert, miközben az osztrák válogatottban több mint 200 alkalommal szerepelt. – Hajnali fél háromkor landoltunk, szirénázó tűzoltók vártak minket, a klub alkalmazottai meg görögtüzet gyújtottak a tiszteletünkre. Nagyon sajnálom a játékosokat, mert régebben tízezrekkel ünnepelhettek együtt, most viszont csak egy rögtönzött fogadás jutott nekik. A szurkolókat is, akik nem láthatták a helyszínen a Veszprém elleni elődöntőt, pedig történelmi volt…

– A Barca elleni győztes döntőt követően mit súgott Filip Jícha vezetőedző fülébe?
– Már nem emlékszem, de akkor sok minden átfutott a fejemben. Eszembe jutott, amikor három éve a Kiel sportigazgatója lettem, és az akkori vezetőedző, Alfred Gíslason kapásból közölte velem, hogy elfáradt, pihenésre van szüksége. Megkért, hogy minél hamarabb gondoskodjak a pótlásáról. Filip Jícha éppen csak befejezte a játékos-pályafutását Barcelonában, így lecsaptunk rá, és másodedzőként ő lett Alfred jobbkeze. Kezdő létére Filip nagyon sokat tud a szakmáról, már a játékoskarrierje végén látszott, hogy a pálya szélén is megállja majd a helyét. A kézilabdáról alkotott elképzeléseink amúgy is megegyeznek, noha nekem a klub érdekeit is kell nézni. Nagyon felkészült, céltudatos szakember, aki rendkívül gyorsan tud reagálni egy adott szituációra. Persze, ezt abban a pillanatban nem mondtam el neki, ám egy 'köszönöm' biztosan elhangzott.

– Mennyire volt rizikós másfél évvel ezelőtt tapasztalatlan szakemberre bízni egy világsztároktól hemzsegő csapatot?
– Abban a helyzetben Filip volt a legjobb választás. Lehet, hogy bátor döntésnek tűnt a kinevezése a részünkről, de az élet minket igazolt. Amúgy önök is láthatják, hogy az időkéréseknél magabiztosságot sugároz, a játékosok ezért isszák minden szavát. Nem vagyunk egy ideges csapat, ahogy túl lazák sem – többek között ezt is neki köszönhetjük. Támadásban és védekezésben is tud újat húzni, széles a taktikai repertoárja, noha még sokat kell tanulnia. A legfontosabb viszont, hogy mindent meg tudunk beszélni, nagyon jó a kapcsolatunk, aminek alapja az őszinteség.

– Láthatóan nem okozott gondot a világ egyik legjobb kézilabdázójának tartott Sander Sagosen beilleszkedése.
– Nemcsak beszélünk a terveinkről, céljainkról, teszünk is érte – mi tényleg egy csónakban evezünk. Nem az a nagy dolog, hogy a játékosainkat, köztük olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokat miként motiváljunk a Bajnokok Ligája négyes döntője előtt, hanem hogy hogyan készítsük fel őket a final fourra. Meg kell érteni, hogy minden edzést, mérkőzést az elejétől a végéig komolyan kell venni, még ha nincsenek nézők, azaz hangulat sincs. Egyébként úgy számoltunk, hogy lesz olimpia, ezért rövid idő áll majd a rendelkezésünkre a Bundesliga-rajtig, tehát a keretben nem akartunk nagy változást. Egy Sander Sagosen-típusú profit amúgy sem nehéz beépíteni a gárdába. Nincs sok mezőnyjátékosunk, tizennégy-tizenöt, de bennük egytől egyig megbízunk. A hosszú ideje sérült balátlövőnk, Nikola Bylik kiesését azért mi is megérezzük. Szerencsére Kielben mindenki tudja, mi a feladata, s nem riad vissza attól, hogy teljesíteni kell. A kilencvenkilenc százalék azonban nálunk nem elég…

– Mire gondolt, amikor december elején önöknél is felütötte a fejét a koronavírus?
– Először Domagoj Duvnjaknál jelentkeztek tünetek, akinek már a gyorstesztje pozitív lett. Egyből elkülönítettük, de utána Magnus Landinnál, majd Pavel Horáknál is kimutatták a vírust. A kieli járványügyi hivatal rögtön tizennégy napos karantént rendelt el, amit sikerült tíz napra csökkenteni. Igazából értük, hármójukért aggódtam, és reménykedtem, hamar túlesnek a betegségen. Visszagondolva néhány játékosnak nem is tett rosszat az otthonlét, mert mentálisan és fizikailag is rendkívül kimerültek voltak. December huszonharmadikán Duvnjak és Horák is negatív mintát adott, ezután tüzetes orvosi vizsgálatok következtek. Előbbi megkapta a zöld lámpát, utóbbinak viszont gyulladást találtak a szervezetében, emiatt csak januárban térhet vissza. Landin december huszonhatodikán produkálta az első negatív tesztjét, így ő eleve nem volt olyan állapotban, hogy pályára léphessen Kölnben. Nem egyszerű átvészelni egy ilyen állapotot.

– Duvnjak nemcsak felépült a négyes döntőre, de csapata egyik vezére volt. Ez leginkább az erőnlétének köszönhető?
– Megkockáztatom, nélküle nem nyertük volna meg a Bajnokok Ligáját. A final fourt megelőzően két nappal éreztük először, hogy a segítségünkre lehet. Tudtuk, még messze van a csúcsformájától, ám félidőnként öt-tíz percre ő jelentheti a különbséget. Domagojjal ráadásul mindkét védekezési formációnkat gond nélkül megoldottuk. Talán ebben vagyunk most a legjobbak, hogy nemcsak két rendszerben tudunk védekezni, hanem váltogatni is tudjuk ezeket – magas szinten.

– Minek köszönhető, hogy a Veszprém elleni elődöntőben felálltak négygólos hátrányból, és hosszabbításban megnyerték a találkozót?
– Végig hittünk a győzelemben. Nem szeretek a bírókról beszélni, de elég furcsa felfogásban vezették a mérkőzést. Eleinte nekünk kedveztek, majd a második félidőben már teljesen más stílusban fújtak. A Veszprém eközben felszívta magát, egyre keményebben védekezett, és ami az elején kétperces kiállítás volt, a szünet után már nem. Néhány labdát előkészítetlenül ellőttünk, ezt gyorsan kihasználta az ellenfelünk. Hogy mégis miért sikerült felállni a padlóról? Mert tanultunk a december másodikai vereségünkből, amikor nagy pofonba szaladtunk bele a Veszprém Arénában, nyolc góllal kikaptunk. Nem akartuk még egyszer feladni, átélni azt a kudarcot. Jóllehet a magyarokat is sújtotta a koronavírus, talán jobban, mint minket, David Davisnak így is fantasztikus csapata van. Az viszont látszott, hogy amikor mínusz hétről visszajöttek a veszprémiek, nagyon sok energiát mozgósítottak – ez is közrejátszott a sikerünkben.

– A szakértők a Barcát kiáltották ki a Bajnokok Ligája első számú esélyesének. Miben sikerült a spanyolok fölé kerekedni?
– Lehet, taktikailag megleptük a Barcát, de megint csak azt mondom: sikerült tanulni a korábbiakból, ugyanis nem olyan régen kétszer kikaptunk tőle. A győzelmünkhöz tehát az is kellett, hogy a játékosaink ne csak tapasztaltak, intelligensek is legyenek. Ennek már a Veszprém ellen is megvolt az előjele, miután rendre megakadályoztuk a Petar Nenadics és Andreas Nilsson közötti összjátékot. A kulcs, hogy felismerjük az ellenfél erősségét, és minél hamarabb reagáljunk rá. A másik szempont, hogy nekünk ott van a Bundesliga. Sokszor nyavalygunk ugyan az erőltetett menet miatt, ám ilyen szituációban, amikor két nap alatt két sorsdöntő összecsapást kell lejátszani, előnyünkre válik, hogy a német bajnokságban futószalagon jönnek a meccsek. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy hétről hétre kemény mérkőzéseket vívunk, amelyeken többször vesztésre állunk. A Barcáról ez nem mondható el, amely nem is tudom, mikor volt legutóbb ötgólos hátrányban. A kölni eredményjelzőre amúgy nem szabad felnézni menet közben, ezzel nemcsak a veszprémiek, hanem mi is tisztában vagyunk, habár a végeredményt illetően nem lehet kétség: jelenleg mi vagyunk Európa legjobb férfi kézilabdacsapata.

– Sokszor felemelte a hangját az egyiptomi világbajnokság ellen. A BL-győzelem változtatott valamit a véleményén?
– Egyáltalán nem, pedig a Kiel nem is ad játékost a vébére készülő német válogatottba. Mindenkinek azt mondtuk a klubnál, maga döntse el, részt akar-e venni az egyiptomi tornán. Nekem az a személyes véleményem, hogy a mostani vírushelyzethez egyáltalán nem passzol egy ilyen világverseny, ám nem kényszerítettünk senkit arra, hogy lemondja a részvételt. Mindenesetre furcsa, hogy miközben a gyerekeimnek az tanácsolom, egyszerre csak egy barátjukkal érintkezzenek, addig egy harminckét csapatos világbajnokságot nézők előtt akarnak megrendezni.