Női kézi Eb: Ez a magyar válogatott igazi arca – Lukács Viktória

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 18:57
A horvátok elleni vereség után meggyőző teljesítményt nyújtva, 38–26-os győzelmet aratott a szerbek ellen a magyar női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. A mérkőzés után Lukács Viktória és Schatzl Nadine értékelt. 

„A horvátok ellen is akartuk a győzelmet, csak nem tudtunk olyan hőfokon pörögni, mint a mostanin – utalt vissza Schatzl Nadine az első meccsre, amelyen a Danyi Gábor és Elek Gábor nem volt megelégedve azzal az akarattal, amellyel a lányok játszottak. – A szerbek ellen most valóban úgy mentünk ki a pályára, bármi van, mi ezt a két pontot el akarjuk vinni. Nagyon jól sikerült ezt ma végrehajtani, hiszen támadásban nagyon sok gólt lőttünk, a védekezésünk is remekül összeállt és kapusteljesítményünk is volt. Magunkat mutattuk, azt, amit tudunk."

Ferencvárosi klubtársa, Viktória elmondta, tudták, hogy még egy olyan mérkőzésük nem lehet, mint amilyen a horvátok elleni volt.

„Meg akartuk mutatni az igazi arcunkat, és szerintem ez a magyar válogatott igazi arca, amikor küzdünk egymásért. Ez jelentette a különbséget. Nem számított, hogy a szerbek fáradtak voltak vagy sem, mi magunkra koncentráltunk. Ellenfelünk mentalitásából fakadóan mindig úgy kezdi a meccseket, hogy mutatják kifelé, nagyon kemények, meg akarnak félemlíteni. De amikor már több góllal vezettünk, akkor megtörtek, és kijött rajtuk a fáradtság is.”

Hozzátette, a csapat és az edzők közötti kommunikáció is jobban működött az első mérkőzéshez képest, s ez az egyik kulcsa volt a sikernek.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT (KOLDING)
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 26–38 (11–20)

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Hollandia–Horvátország 25–27(13–14)

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
December 8. (kedd)
18.15:Szerbia–Horvátország (Tv:Sport1)
20.30:Hollandia–Magyarország (Tv:Sport1, élőben az NSO-n)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország2251–47 +44
2. MAGYARORSZÁG21160–50+102
3. Szerbia21155–63 –82
4. Hollandia2250–56 –60
Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

Kézilabda
2025.09.04. 10:27

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Női kézi NB I: 5+1 igazolás, akikre érdemes figyelni a következő idényben

Kézilabda
2025.08.27. 09:30

Női kézilabda: elszakadt Juhász Gréta térdszalagja

Kézilabda
2025.08.26. 16:17

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
2025.08.22. 21:47
Ezek is érdekelhetik