Férfi kézilabda: Dabason még mindig a koronavírus az úr

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 19:05
null
Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
Nem javul a koronavírus-helyzet a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Dabasnál. Három héttel az első pozitív esetek után is nyolc fertőzött játékos van a csapat keretében – közölte a klub honlapja.

 

A csapatnál október elején tűnt fel a koronavírus, a Tatabánya elleni bajnokit követően elvégzett tesztek tíz esetben mutatták ki a fertőzést.

Azóta is rendszeresen tesztelik a játékosokat, és a legutóbbi vizsgálatok során még mindig nyolc pozitív eredmény született, ami miatt nem állhat edzésbe az együttes.

A klub így nem tudja, mikor léphet legközelebb pályára, várhatóan még hetek telnek el a legközelebbi tétmérkőzéséig.

„Bízunk benne, hogy csapatunk hamarosan újra edzésbe tud szállni, és fair play jegyében csak akkor kell újra bajnoki mérkőzést játszanunk, ha a játékosaink többsége mind egészségileg, mind fizikailag kész az új mérkőzések lejátszására” írta honlapján a klub, hozzátéve, az egészséges játékosok a hét elején elkezdik az alapozást.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: harmadik igazolását is bejelentette a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
18 órája

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
21 órája

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
2025.05.29. 17:55

Férfi kézilabda NB I: újabb játékos érkezését jelentette be a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
2025.05.29. 12:10

Aron Pálmarsson bejelentette a visszavonulását – hivatalos

Kézilabda
2025.05.25. 21:23

Legyőzte a Dabast, és bent maradt a PLER a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.25. 19:34

Jövő pénteken kezdődik a döntő a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.20. 16:01

Tomori Győző: Most végre mi éltünk a lehetőséggel

Kézilabda
2025.05.20. 14:09
Ezek is érdekelhetik