Férfi kézi: Bombac is egyike a hat fertőzött szegedinek

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 18:45
null
Bombac (a labdával) az egyik szegedi fertőzött (Fotó: Török János/Délmagyarország)
A Mol-Pick Szeged szlovén irányítója, Dean Bombac a hat szegedi koronavírus-fertőzött egyike – erről a 31 esztendős kézilabdázó maga számolt be.

Bombac a Facebook-oldalán árulta el, hogy ő a szegedi fertőzöttek egyike. A posztjában arról ír, mindent elkövettek, hogy megóvják magukat a vírustól, és amennyire csak lehetséges, élvezni tudják a kézilabdázást jelen körülmények között is, mégsem sikerült elkerülniük a fertőzést.

„Sajnos én voltam az egyik pozitív eset a csapatnál. De nem kell aggódni, nincs komoly bajom, egyelőre házi karanténban vagyok – írta közösségi oldalán a kézilabdázó. – Telefonon tartom a kapcsolatot a csapattársaimmal és a szakmai stábbal, követem a meccseket, legyen szó a Bajnokok Ligájáról vagy a magyar bajnokságról, és alig várom, hogy visszatérhessek.”

Csütörtökön a Szeged magyar válogatott beállósa, Bánhidi Bence jelentette be, hogy elkapta a betegséget. A 25 esztendős játékos úgy fogalmazott, „nem hittem volna, hogy ez a vírus egy nap alatt képes ledönteni egy 130 kilós embert”.

Az első hírek öt pozitív esetről szóltak a Picknél, azóta a klub hivatalos közleményt adott ki az ügyben, ebben már hat főt említenek. Ebben megjegyezték, hogy azok a játékosok és stábtagok, akik kétszer is negatív tesztet produkáltak, elhagyhatták a karantént, és a gárda edzései szigorú egészségügyi intézkedések mellett újraindulnak.

Ami a fertőzötteket illeti, korábban megírtuk, a Sportkórház álláspontja szerint a tünetet nem produkáló kézilabdázóknak legalább kettő, legfeljebb négy hetet, a tünetet produkálóknak pedig hat hetet kell kihagyniuk, ennyi ideig edzeniük sem szabad.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik