Férfi kézi: a Veszprémi KKFT tíz játékosa koronavírusos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 14:27
null
Tombor Csaba együttese a legjobb esetben november közepén játszik legközelebb (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Tíz játékos és két stábtag koronavírustesztje lett pozitív a Veszprémi KKFT NB I-es kézilabdacsapatnál – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján.

Az már kedden eldőlt, hogy az élvonalban újonc együttesnek elmarad a szerdai, Budakalász elleni bajnoki találkozója.

A veszpremikse.hu-n megjelent beszámolóban az áll, a hétfői tesztelés kimutatta, tíz játékos és a szakmai stáb két tagja (egyikük sem a vezetőedző, Tombor Csaba) fertőzött.

A klub tájékoztatta a Magyar Kézilabda-szövetséget és a járványügyi hatóságot. A pozitív mintát adó sportolók sportorvosi engedélyét bevonják, s várhatóan négy-hat hét múlva kaphatnak új engedélyt.

A Veszprém azt írta, szerencsés esetben legkorábban november közepe után tud újra bajnoki mérkőzést játszani.

A többnyire fiatal játékosokat foglalkoztató együttes az NB I mostani idényében egyszer győzött, s kétszer (a Telekom Veszprémtől és a Mol-Pick Szegedtől) kikapott.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik