Férfi kézi: egymeccses párharc vár a Füredre az Európa-ligában

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 18:46
A koronavírus-járvány miatt hozott újabb kényszerű döntésekről számolt be az Európai Kézilabda-szövetség (EHF). A friss döntések értelmében az Elverum és a Vardar szkopjei mérkőzését határozatlan időre elhalasztották a Bajnokok Ligájában, míg az Európa-liga selejtezőjében a Balatonfüred és a Trimo Trebnje párharca egy meccsen fog eldőlni.

Mint az EHF honlapja fogalmaz, a Norvégiában életbe léptetett szabályozások miatt már az ország elhagyása is problémát jelentene az Elverum számára, nemhogy a hazatérés Észak-Macedóniából. A Máthé Dominikot is foglalkoztató együttesre hosszú távú karantén várna, emiatt pedig a hazai bajnokságban kerülne hátrányba. Mivel a BL-ben jelen állás szerint 2021 februárjáig tart a csoportkör, az EHF úgy döntött, egyelőre elhalasztja a két csapat szkopjei találkozóját. Arról később határoznak, hogy a meccset mikor lehet pótolni.

Az európai szövetség másik döntésének magyar vonatkozása is akad: mivel a Balatonfürednél is felütötte a fejét a koronavírus, már vasárnap arról határoztak, hogy a Trimo Trebnje elleni, szeptember 22-ére tervezett első meccset az eredeti időpontban nem lehet megtartani. Az EHF mai közleménye szerint a mérkőzést nem is pótolják később, a két csapat párharcát egyszerűen egymeccsesre redukálják. A találkozót az eredeti terveknek megfelelően Szlovéniában rendezik majd – jelen állás szerint szeptember 29-én.

A Füred hétvégén közleményben jelezte, hogy a kiutazásra készülő küldötség egyik tagjának pozitív lett az ilyenkor kötelező koronavírustesztje. A beszámolóban a fertőzött személyt nem nevezték meg, és az sem derült ki, hogy játékosról vagy stábtagról van-e szó. György László vezetőedző azonban az M4 Sportnak hétfőn elárulta, az egyik stábtag az érintett.

Legfrissebb hírek

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Férfi kézilabda NB I: nagy izgalmak után ikszelt egymással a Balatonfüred és a Budai Farkasok

Kézilabda
2025.09.21. 20:07
Ezek is érdekelhetik