Férfi kézi BL: a Kiel magyar ügyvezetője szerint nem tud elindulni a sorozat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 19:12
null
A Kiel öt év után lett újra bajnok – a tavasszal félbeszakadt és befejezettnek nyilvánított Bundesligában (Fotó: AFP, archív)
A német Bundesligában szereplő THW Kiel kézilabdacsapatának ügyvezetője, Szilágyi Viktor elmondta: jelen helyzetben elképzelhetetlen számukra, hogy az ősszel elinduljon Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírása – derül ki az origo.hu cikkéből.

 

A THW Kiel kézilabdacsapatának ügyvezetője, Szilágyi Viktor aKieler Nachrichtennek elmondta, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel nagyon nehéz arra gondolni, hogy a világ legjobb kézilabdacsapatai szeptember közepétől kezdve megmérkőzzenek egymással.

„Fontos, hogy minden helyszín tökéletesen megfeleljen az egészségügyi előírásoknak. Mi viszont még így sem szeretnénk kitenni a játékosokat és a stábtagokat a fertőzésnek, ráadásul, ha bárki elkapja a vírust, azzal a Bundesligát is veszélybe sodornánk. Vannak olyan ellenfeleink, akik miatt kockázatos országba kellene utaznunk”– mondta Szilágyi.

A THW-nak a sorsolás alapján Horvátországban (Zágráb), Ukrajnában (Zaporizzsja), Franciaországban (Nantes), Magyarországon (Veszprém), Spanyolországban (Barcelona), Szlovéniában (Celje) és Dániában (Aalborg) kellene idegenbeli mérkőzéseket játszania. A Bundesliga a tervek szerint október elején vesz rajtot.

A klubok eddig a nemzetközi utazásokra a menetrend szerinti járatokat vették igénybe, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) azonban most megvizsgálja annak lehetőségét, hogy chartergépek szállítsák a csapatokat a külföldi utakra, ehhez pedig támogatást is adna.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT:RK Vardar 1961 (északmacedón), PSG Handball (francia), Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), MOL-PICK SZEGED, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)
B-CSOPORT:Barca (spanyol), TELEKOM VESZPRÉM, THW Kiel (német), Aalborg Handbold (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát)

Legfrissebb hírek

Talant és Alex Dujshebaevet is elcsábítaná Imre Bence csapata – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.20. 11:59

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49

Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

Kézilabda
2025.07.04. 21:17

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24
Ezek is érdekelhetik