Női kézilabda: az idő nekünk dolgozik – mire lehet képes a magyar válogatott?

Jelen állás szerint az idén márciusról egy évvel elhalasztott ötkarikás selejtezőről vezet az út Japánba, a magyar, orosz, szerb és kazah vagy kínai négyes körmérkőzésén kell az első két hely valamelyikén végezni. Csakhogy még mindig nehezen hihető és érthető, hogy a nemzetközi sportági szövetség, az IHF számára megállt az idő; nem vesz tudomást arról, hogy az olimpia új időpontja 2020 helyett 2021 nyara, és e kettő között 2020 decemberében Európa-bajnokság zajlik. Így aztán pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a 2018-as Eb-n lehetett közvetlen és selejtezős részvételi jogot szerezni – a mieink is franciaországi 7. helyüknek köszönhetik a még élő esélyt –, a 2020-ason viszont nem.

Persze, ha lesz egyáltalán idén decemberben Eb, de mint fentebb írtuk, sorozatunkat nem a kétely, hanem a bizakodás szülte. Ennek szellemében várjuk a tornát, már csak a kedvező sorsolás miatt is. Csoportunkban (Hollandia, Szerbia és Horvátország a három ellenfél) csupán a vb-címvédő, mellette águnkon (hozzánk csatlakozhat a középdöntőben Románia, Norvégia, Németország és Lengyelország) a társházigazda Norvégia erősebb egyértelműen, így a végső keresztjáték az 5–6. helyért nem vágy, hanem reális cél. „Feles” szövetségi kapitányunk, Danyi Gábor érthetően nem merészkedik ennyire előre, ám ennyit azért vállal: „Kerülhettünk volna erősebb csoportba is, de mindenkit óvnék attól, hogy örömtüzeket gyújtsunk. Nyilván pikáns lesz a szerbek elleni találkozó, hiszen jó három hónappal később sorsdöntő meccset játszunk velük az olimpiáért, de senki se gondolja, hogy bármit tartalékolnánk majd ellenük.”

Az olimpia mezőnye sohasem annyira sűrű, mint az Eb-é. Még úgy sem, hogy a kezdeti hat csapatról 2008-tól tizenkettőre hízott a létszám, de részben még mindig igaz, hogy nehezebb a játékokra kijutni, mint ott nagyot domborítani. Erre a magyar női válogatott örökmérlege is bizonyság. A tíz nekirugaszkodásból négyszer (1988, 1992, 2012, 2016) a kvalifikáció sem jött össze, de ha igen, egyszer ezüst- (2000), kétszer bronzérem (1976, 1996), kétszer negyedik (1980, 2008), egyszer ötödik hely (2004) lett a vége. Rosszabb soha.

A feladat ezúttal is adva van. A csoportban ragadni kudarc – egy-egy „ürgét” általában mindkét hatosban találni, és mellette egy érdemi ellenfél legyőzése már nyolcba jutást ér –, a kieséses negyeddöntő a kulcsmeccs; túlélése esetén már csak a siker mértéke kérdéses. Persze, hol van az még? Tokióban csupán Angola és talán a házigazda, valamint a 2013-as vb-aranya óta lejtmenetben közlekedő Brazília lóg ki kicsit lefelé, Dél-Korea és a várhatóan nyolc európai együttes minden csatájában új hősök születhetnek.

Az idő nekünk dolgozik. Az egy év csúszás egy kiöregedőfélben lévő, az utolsó nagy dobás, az olimpia miatt egyben tartott keretnek inkább átok, ám áldás egy fiatal csapatnak, amely első nagy tettére készül. Mint a mienk, soraiban 2018 varázslatos nyarának kilenc junior-világbajnokával, Faluvégi Dorottyával, Fodor Csengével, Háfra Noémivel, Kácsor Grétával, Klujber Katrinnal, Lakatos Ritával, Márton Grétával, Pásztor Noémivel, Tóvizi Petrával. Elek Gábor „társkapitány” ezért teljes joggal állítja: „A keret átlagéletkora alacsony, a fiatalok egy évvel rutinosabbak lesznek, de még az idősebbek is a csúcson lehetnek. Furcsa ezt mondani a jelenlegi helyzetben, de az egy év halasztás ebből a szempontból nekünk nyereség, ráadásul reméljük, számíthatunk Tomori Zsuzsira is a válogatottban, hiszen ő a csapat egyik kiemelten fontos tagja.”

Annál is inkább, mert ő a „hírmondó”. Az egyetlen a számításba vehetők közül, aki már járt olimpián, 2008-ban Pekingben, így mesélhet a többieknek arról, milyen érzés a faluban minden sarkon világsztárokba botlani, vagy a favorit románokat verni a negyeddöntőben, és hallgatni az ünneplő magyar közönséget, amint azt skandálja a lányoknak: „Szeretünk benneteket!”

Tomori Zsuzsanna ezért is venné ismét örömmel a Távol-Kelet felé az irányt: „Az olimpia minden sportoló álma, a napokban sokszor eszembe jut, hogy ezen a héten már Tokióban játszhatnánk... Remélem, legalább jövő nyáron fogunk, mert a járvány addigra csillapodik, és abban is bízom, hogy mi nyerünk a halasztással. Azért így kedvezőbb, hogy az új kapitányoknak nem néhány hetük van rá, hogy csodát tegyenek, hanem egy évük. Az is fontos, hogy legyen bajnokság, legyen BL, ne úgy álljunk oda az olimpiai selejtezőre, hogy előtte alig fogtunk labdát a kezünkbe.”

Csodára azért talán nem lesz szükség. Illetve abban férfiválogatottunk bízhat, hiszen bár már eltemette tokiói esélyeit, mert a januári Eb-n nem sikerült bravúrral sem semmissé tenni a 2019-es vb tizedik helyét, de a jövő év elején, Egyiptomban jön az újabb világbajnokság. Addig hátha észleli valaki az IHF-ben, hogy a megváltozott ütem miatt a 2021-es vb-t nem a tokiói olimpia után, hanem előtte rendezik. Úgyhogy ez számíthat is valamit.