Kézisek kézise: olimpiai 4. helyek és BL-döntők az új évezredben

A Magyar Rádiónak voltak olyan műsorai, amelyek a mozdíthatatlan kategóriába estek. Ilyen volt a Petőfi Rádióban minden délben jelentkező Jó ebédhez szól a nóta. A mozdíthatatlanság azt jelentette, hogy történhetett bármi a világban, ezt a műsort nem lehetett levenni, az meg pláne nem fordulhatott elő, hogy valamilyen sportközvetítés miatt maradjanak el a nóták. Ám 2003. február 1-jén minden másképp történt. Ezen a napon magyar idő szerint délelőtt 10.30-kor kezdődött Lisszabonban a Magyarország–Jugoszlávia férfi kézilabda vb-meccs, amely az 5–8. helyért zajlott. Azt lehetett tudni, hogy amelyik csapat nyer, utazhat az egy év múlva esedékes athéni olimpiára.

A 10.30-as kezdés ideális, másfél óra alatt vége van, aztán szólhat a nóta – gondoltuk mi. Mert 12.20-kor még mindig zajlott a dráma a portugál fővárosban, ahol épp a második hosszabbításhoz készülődtek a csapatok. Az egészen hihetetlen forgatókönyv szerint zajló meccset végül 80 percnyi játékkal 34–33-ra nyerte meg a Skaliczki László vezette csapat, amely így – két olimpiai kihagyást követően – az athéni játékok résztvevője lett. Ez már csak azért is csodálatos, mert a csoportmérkőzések utolsó találkozója után a játékosok visszamentek a madeirai hotelbe, hogy a hazautazáshoz összecsomagoljanak. A csoportban ugyanis az oroszoktól és a horvátoktól is egy góllal kaptunk ki (a franciáktól öttel), de mivel az első körben Argentína megverte a horvátokat, úgy festett, nekünk Madeirán is „reszeltek”. Ám a legutolsó csoporttalálkozón Szaúd-Arábia 31–30-ra megverte a dél-amerikai csapatot, kikaparva a mieinknek a középdöntős folytatást! A centizés a vb második szakaszában is folytatódott, mert miután a svédektől is sikerült egy góllal kikapni, a végén elég volt Szlovéniát hárommal megverni. Ez is sikerült, hurrá, mehettünk az olimpiára!

Skaliczkin kívül volt még egy nagy matekos kapitányunk, Mocsai Lajos. Ő a 2011-es svédországi vb-n számolta ki, hogyan érhetnénk el az olimpiai selejtezőt. Ehhez a skandináv országban rendezett vb-n a legjobb hétben kellett végezni, s mit ad isten, a magyar csapat éppen 7. lett. A csoport nyitányán simán kikaptunk az izlandiaktól, másnap viszont legyőztük a norvégokat. Eddig rendben. A középdöntőben a francia meccset feladtuk (24–37), hogy másnap katartikus összecsapáson megverjük 27–25-re a németeket. Ez is megvan. Innentől már csak a lengyeleket kellett legázolni Kristianstadban, ami sikerült (31–28), a magyar csapat 7. lett, mehetett az egy év múlva esedékes olimpiai selejtezőre, ahol a brazilokat és Macedóniát megelőzve, Svédországgal együtt jutott el Londonba, a 2012-es olimpiára.

A két olimpia két legemlékezetesebb momentuma biztosan a két negyeddöntő volt. Nemcsak azért, mert ezeken lehetett a legjobb négy közé jutni, hanem azért is, mert előzetesen senki sem a mieinket tartotta erre esélyesnek. 2004-ben Dél-Korea 30–25-ös legyőzése maga volt az álommérkőzés, amelyen Nagy László egymaga kilenc gólt dobott. De mit mondjunk akkor a kétszeri hosszabbításba torkolló Magyarország–Izland olimpiai negyeddöntőről a 2012-es londoni olimpián?! Erről szinte mindent leírtak már, de a legfontosabb mégis az, amikor közvetlenül a lefújás előtt, egygólos izlandi vezetésnél Stefansson hétméterest dobott. Ha bemegy, mindennek vége, indulunk haza. Nem ment be, mert Fazekas Nándor kivédte, a lerohanó ellentámadásból Lékai Máté az utolsó pillanatban bevágta az egyenlítő gólt. Jöhettek a hosszabbítások, amelyeknek a végén 34–33 lett az eredmény – ide! Úgy, mint 2003-ban Lisszabonban. Nagy László ezen az olimpiai negyeddöntőn is kilenc gólt dobott – úgy, mint Athénban a dél-koreaiak ellen. Fájdalom, a londoni olimpián is negyedik lett a válogatott – úgy, mint Athénban, mert 2004-ben és 2012-ben sem sikerült megnyerni sem az elődöntőt, sem a bronzmérkőzést. Hogy melyik olimpián voltunk közelebb az éremszerzéshez? Talán Londonban – de csak hajszálnyival. Athénban az elődöntőt és a bronzmeccset is két góllal veszítettük el. Londonban a svédek elleni elődöntőben egy gól döntött az északiak javára – ez lehet az a bizonyos hajszál.

A két olimpiát két klasszis játékos, Nagy László és Pérez Carlos köti össze. Athénban és nyolc évvel később Londonban is ők vitték a hátukon a csapatot, amely az egész országot maga mellé állította. A férfi kézilabdázók igazi nemzetegyesítő csapatként játszottak – ezt különösen Londonban lehetett érezni, ahol már a férfi vízilabda-válogatott sem tudott érmet nyerni.

Ami a klubcsapatokat illeti, ennek az időszaknak a legnagyobb nemzetközi sikerei – és traumái – a Veszprémhez fűződtek. A Mocsai Lajos vezette bakonyiak 2008-ban a német Löwen ellen egy hazai diadallal (37–32) és egy idegenbeli döntetlennel (28–28) történetük során másodszor nyerték meg a Kupagyőztesek Európa-kupáját. Mannheimben, abban a csarnokban ünnepelhettünk, amelyben egy évvel korábban hatalmas csalással vették el a 2008-as olimpiai szereplés lehetőségét a férfiválogatottól az oroszok elleni összecsapáson.

Ami a Bajnokok Ligája négyes döntőjét illeti, ott akadtak nagy sikerek és feldolgozhatatlan csalódások egyaránt. 2015-ben a Barcelona ellen bukta el a finálét a Veszprém, majd 2016-ban a lengyel Kielce elleni döntőben a 46. percben 28–19-re, azaz kilenc góllal vezettek a mieink. Ekkor valami megmagyarázhatatlan dolog történt, mert a végén, két másodperccel a dudaszó előtt a lengyelek 29–29-re egyenlítettek. A hosszabbítás végén 35–35 volt az állás, a heteseket meg nem mi dobtuk jobban… A fájdalom leírhatatlan volt, csakúgy, mint 2019-ben, amikor azt hittük, most már tényleg a miénk lesz a trófea. Az elődöntőben a Kielce jött, a 33–30-as sikert másnap a döntő követte a Vardar ellen. Ott azonban nem sikerült az újabb bravúr, mert a mezőnyt elaltató macedónok taktikus játékkal 27–24-re megverték a magyar bajnokcsapatot. A két elveszített döntő közül az első értelmezhetetlen volt, a második fájdalma a mai napig érezhető.

Egy mondatot azért szóljunk arról is, hogy a Szeged 2014-ben a Montpellier 29–28-as legyőzésével megnyerte az EHF-kupát. A berlini négyes döntőben a kapus Mikler Roland lett a torna legjobb játékosa.