Férfi kézilabda: Borbély Ádám az újonc veszprémieknél is látja a lehetőséget

– Miért jött el Tatabányáról?
– Tény, nem kezdtük jól az elmúlt idényt, a Fradi elleni idegenbeli meccset meg kellett volna nyernünk, de aztán belelendültünk és egyre jobban ment a védés. Januárban már beszéltünk az esetleges távozásomról a tatabányai vezetőséggel, aztán elhúzódott az ügy, mert szerintem szándékukban volt megtartani. Viszont nem volt jó köztünk a kommunikáció, és az ügyet talán a menedzserem sem kezelte elég határozottan, bár nem akarom őt hibáztatni, mert a koronavírus alaposan megnehezítette a helyzetét, két és fél hónapig halott volt a piac.

– Szívesen maradt volna Tatabányán?
– Nagyon jól éreztem magam, Bartucz Lacival remekül kiegészítettük egymást, baráti viszony alakult ki közöttünk. Szerettem együtt dolgozni a kapusedzővel, Nagy Petivel is, kemény volt, de élveztük és meg is lett a gyümölcse, a meccsek nyolcvan százalékán jól teljesítettünk a kapuban. Persze lehetett számítani erre a döntésre, de talán valamivel elegánsabb lett volna, ha már januárban elengednek, mert akkor könnyebben találok csapatot.

– Voltak érdeklődők?
– Igen, de konkrét szerződés nem volt előttem. Az északmacedón RK Eurofarm Rabotnik szándéka volt a legkomolyabb, de az edző más kapussal szeretett volna dolgozni, és végül megvétózta a szerződtetésemet. Érdeklődtek Németországból, Romániából és Görögországból is, ami szuper hely, de oda meg én nem akartam elmenni 25 évesen. Itthonról decemberben megkeresett a Csurgó, ám akkor még nem volt szó arról, hogy távozom Tatabányáról. Többen érdeklődtek, de viszonylag hamar megvoltak a kapusok mindenhol, ezért szerintem nem volt sehol aktuális, hogy átigazoljanak. És egyszer csak ott volt a június, nem volt tovább hova halasztgatni bármit is, muszáj volt klubot választanom.

– Hogyan lett ebből a feljutó Veszprémi KKFT?
– Az edző, Tombor Csaba már május elején felhívott, lenne-e kedvem hozzájuk menni, de akkor még abban maradtunk, hogy később visszatérünk rá. Tudtam, hogy szakmailag biztos minden rendben lesz, ott van mellette a másodedző Fazekas Nándi és az erőnléti edző, Elek Laci. Nekem az volt a legfontosabb szempont, hogy olyan csapatban és bajnokságban játsszam, amelyben fejlődhetek.

– Nem érzi visszalépésnek?
– Ezt az egyéves szerződést úgy is fel lehet fogni, hogy visszalépés a karrieremben, de úgy gondolom, innen kettőt léphetek előre. Nem vagyok csalódott, nem degradál, hogy egy kiscsapatban kell játszanom, mert látok benne lehetőséget. Pályafutásom során kevés olyan csapatom volt, amelyben én számítottam az egyik legidősebbnek és a legtapasztaltabbnak. Ez nekem is új szerep, hiszen támaszt kell jelentenem, példát mutatnom, rajtam sohasem érezhetik a társaim, hogy feladom.

– Akkor motiválja ez az új helyzet?
– Nagyon jólesett, hogy az új klubomon éreztem, engem akarnak átigazolni. A következő idény biztosan más lesz, mint az előzőek, első számú kapus leszek, remélem, kiegyensúlyozottan teljesítek, és mindkét félidőben jól védek, a szünetben nem ragadok bent, amire sajnos volt példa a múltban, ebben még sokat fejlődhetek. Kicsit úgy érzem magam, mint az első plocki Bajnokok Ligája-meccsemen a Szkopje ellen: nem lehet hibázni, minden mozdulat számít, centiken, egy fél ütemen múlik minden, és ha nem figyelsz, máris verve vagy.

– Van az eddigi pályafutásában valami, amit másképp csinálna?
– Biztos követtem el hibákat, de konkrétumot nem tudnék mondani. Az a típus vagyok, aki elfogadja a helyzetet. És egyébként is, ha az ember hoz egy döntést, előre sosem tudja, jó lesz-e vagy sem. Nem igaz? Az, hogy most milyen döntést hoztam, majd évek múlva derül ki, amikor látjuk, mit sikerült belőle kihoznom. Egyvalami azért van, amit sajnálok: 2016-ban nem maradhattam Tatabányán, és nem folytathattam a munkát. De nem volt választásom, a szerződésem miatt vissza kellett térnem a Telekom Veszprémhez, ahol jóval kevesebb játéklehetőséget kaptam, mint Tatabányán.

– Ismeri a légióséletet, két évig játszott a lengyel Wisla Plockban. Egy külföldi szerződésre továbbra is nyitott?
– Plockban a második évem végén le akartunk ülni a hosszabbításról beszélni, de a klub úgy döntött, csak két kapussal vág neki a következő idénynek, egy tapasztalttal és egy fiatallal. Tudom, hogy Xavi Sabaté velem akart dolgozni, de nehéz helyzetbe került, mert élő szerződése volt a velem egyidős Adam Morawskinak, aki a klub saját nevelése, a szurkolók körében nagyon népszerű, arról nem beszélve, hogy az évad második felében tényleg nagyon jól védett. Ez egyértelmű helyzetet teremtett. Szívesen játszanék újra külföldön, például érdekelne a Bundesliga, amely évek óta a legerősebb bajnokság, nagyon kíváncsi vagyok, ott hogyan tudnék teljesíteni. Olyan lenne, mint egy szintfelmérő saját magammal szemben: vajon átmegyek vagy pótvizsgáznom kell?

– Tizenötször szerepelt a magyar válogatottban. Lehetne több is?
– Nem könnyű, ha a csapat első számú kapusát Mikler Rolandnak hívják, és Fazekas Nándi is be-beugrott. Persze szeretnék még a válogatottban játszani, szívügyem is, és ha hívnak, bármikor megyek, bár abból a szempontból nehezebb a helyzetem, hogy nem fogok nemzetközi kupában védeni a következő idényben.

– Miben változott Borbély Ádám az elmúlt években?
– Alapból vicces, jókedvű srác vagyok, szeretek bohóckodni, ami bizonyos szituációkban kifejezetten jó, mert oldani tudja a feszültebb helyzeteket is. De szerintem sokat komolyodtam, a pályán pedig türelmesebb és stabilabb lettem. Mondjuk, még nem eléggé, így ebben is biztosan fejlődnöm kell. De pozitív vagyok: itt a lehetőség.