Az FTC új átlövőjének még ma is fáj Háfra Noémi gólja

Nem túlzás azt állítani, Emily Bölknek a génjeiben van a kézilabda. Édesanyja, Andrea tagja volt az 1993-ban világbajnokságot, 1994-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyerő német válogatottnak, de a nagymamája is magára húzta az NDK címeres mezét, míg az édesapja az első osztályig jutott a sportágban. A három évvel fiatalabb húga szintén kézilabdázott, de már abbahagyta. Emily tulajdonképpen a csarnokban nőtt fel, folyamatosan ott volt a pálya szélén, így hamar közeli barátságba került a labdával. Négyévesen kezdett el kézilabdázni, és mint mondja, azóta is tart a szenvedély.

„Az iskolában több mindent kipróbáltam: fociztam, teniszeztem, a táncba is belekóstoltam, és gitároztam, de egyik sem szerzett akkora örömet, mint a kézilabda – kezdte Bölk a Nemzeti Sport megkeresésére. – Egyből megtetszett, hogy sok embert megismerhetek, és egy csapat részese lehetek, amellyel megoszthatom a jó és a rossz élményeket. Sok videót nem láttam anyuról játékoskorából, de a vébédöntője épp fenn van az interneten, egy éve volt, hogy legutóbb együtt megnéztük. Érdekes volt látni, hogy mennyire más volt még akkoriban a játék, a passzok is teljesen különböztek a mostaniaktól.”

Bölk az elején szinte minden poszton szerepelt, még a kapuban is, aztán mivel általában mindig az idősebb korosztállyal játszott, lekerült a bal szélre. Tizenhat éves korára azonban világossá vált, hogy az átlövősorban kell szerepelnie.

„Szülővárosom, Buxtehude csapata volt az első klubom, amely a Bundesligában szerepelt, így természetesen én is arra vágytam, hogy a legmagasabb osztályban játszhassak – emlékezett vissza a kezdeti időszakra. – Elképzeltem, milyen lesz, ha az emberek nekem tapsolnak a góljaim után vagy éppen a nevemmel ellátott mezben szurkolnak. Ahogy idősebb lettem, a válogatottság is bekerült a céljaim közé.”

Korábbi edzője, Dirk Leun „kivételes tehetségként” jellemezte, kiemelve a kortársaihoz képest gyors fizikai fejlődését, valamint a figyelemreméltó ugró- és lövési technikáját.

„Mivel az idősebbekkel játszottam, a többiek mindig magasabbak és erősebbek voltak nálam, ezért nekem gyorsabbnak és ügyesebbnek kellett lennem, hogy érvényesülni tudjak. Sokat segítettek a Dániában heti háromszor végzett erősítő edzések, ezeket Németországba visszatérve is hasznosítani tudtam” – folytatta Bölk, aki a hetedik osztály után egy évet töltött a viborgi sportakadémián.

Elmondása szerint az egyik barátnője édesanyja jött elő az ötlettel, aki maga is edző volt, és miután a szüleivel személyesen is feltérképezték a helyet, nem sokkal később belevágott. „Dániában nagyon hamar elkezdik használni a vakszot, így a fiatalok már hamar megpróbálkozhatnak néhány trükkösebb lövéssel. A technikám mellett a személyiségfejlődésem szempontjából is nagy lépés volt a kint töltött év, meg kellett tanulnom magamról gondoskodnom” – mesélte a dániai tapasztalatokról.

A gimnázium utolsó két évében már a Bundesligában és az EHF-kupában is játszott (rendkívül korán, már 16 évesen bemutatkozhatott az első osztályban), sok esetben két mérkőzése is volt egy hét alatt, miközben az iskolában is helyt kellett állnia. „A Buxtehudéval mindig autóbusszal utaztunk az idegenbeli találkozóinkra, és soha nem aludtunk ott, hanem még az éjszaka folyamán visszaindultunk. Többször előfordult, hogy csütörtökön reggel hatra értem haza, és nyolcra már a suliban kellett lennem. A napjaim nagy része úgy nézett ki, hogy az iskola után aludtam egy kicsit, majd mentem edzésre, este pedig a leckémmel foglalkoztam. Kemény volt…”

Már fiatalon meg kellett tanulnia kezelni a rá nehezedő nyomást, miután mindenkitől azt hallotta, mennyire tehetséges, és az újságírók valamint a szurkolók is azt várták tőle, hogy mindig kiemelkedően játsszon és a hátán vigye a csapatát. A hozzáállását jól tükrözi a mottója: „Be patient and stay positive”, azaz „Légy türelmes és maradj pozitív!”

„Ha rossz napom is van, függetleníteni tudom magam a kívülről érkező reakcióktól – így a német tehetség. – Reálisan értékelem a saját teljesítményemet, a legfontosabb, hogy tanulni tudjak a hibáimból. Az önbizalommal nincs gondom, tisztában vagyok vele, mire vagyok képes és hogy miben szeretnék még fejlődni. Én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa, de a szüleimtől is mindig hasznos tanácsokat kapok. Tudják, mikor van szükségem néhány támogató üzenetre, bármikor fordulhatok hozzájuk a kézilabdával kapcsolatos kérdésekkel is.”

A még mindig csak 22 éves balátlövő az említett viborgi kitérőt leszámítva 2018-ig volt a Buxtehuder SV játékosa, amellyel kétszer nyert Német Kupát, majd az új impulzusok reményében a Thüringer HC-be igazolt át.

„Az első idényünk majdnem tökéletesre sikerült, csupán egy vereségünk volt, de ez sem volt elég a bajnoki címhez, viszont a kupát megnyertük. Először játszhattam a Bajnokok Ligájában, ami nagy álmom volt. A második év sokkal keményebb volt, a Dortmunddal nőtt a hazai riválisok száma, miközben a sérülések sem kerültek el minket. Csapatként nem tudtunk reagálni a nehézségekre” – összegzett Bölk, akit a férfi és a női Bundesliga közötti hatalmas különbségről is kérdeztünk.

„Elég, ha csak a mérkőzéseknek otthont adó csarnokokat összevetjük, a női ligában még mindig van olyan csapat, amelyik egy tornateremben játszik. A női Bundesligában így nem is minden helyszín alkalmas televíziós közvetítésre, érthető, hogy nem olyan népszerű a bajnokság a szponzoroknak sem. Nincs meg a férfi Bundesligához hasonló pénzügyi alap, így nehéz fejlődni.”

A női játékosok nagy többsége dolgozik a kézilabda mellett, velük ellentétben Bölköt hívhatjuk profinak. Azzal együtt, hogy a német bajnokságot egyáltalán nem tartja gyengének, a magyar NB I-et sokkal profibbnak és keményebbnek látja. Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy a kérők közül a Ferencvárosnak mondott igent.

„Több vonzó ajánlatot is kaptam, de összességében ez volt a legszimpatikusabb. A Ferencvárosnál rendelkezésre álló háttérrel sehol nem találkoztam otthon. Minden megtalálható egy helyen, amire a játékosoknak szükségük van, a saját öltözőszekrénytől kezdve a szaunán és konditermen át az atlétikai pályáig vagy az uszodáig. A körülmények mellett a nemzetközi szereplés lehetősége és Elek Gábor személye is az FTC mellett szólt, az elmúlt években bátran lehetőséget adott a fiataloknak. Budapest vonzereje szintén nem utolsó szempont; ha hazamész, és nem érzed jól magad, nem tudsz az edzésen sem maximumot nyújtani.”

Érdekes lesz figyelni a Fradiban a következő idényben a balátlövő posztot, ahol a magyar és a német kézilabda nagy reménységei osztoznak majd a játékperceken. Bölk is izgatottan várja, milyen lesz a közös játék a vele majdnem egyidős Háfra Noémivel.

„Mindig segítséget jelent, ha a posztodon és melletted is jó játékosok vannak a csapatban, akikkel egymást is tudjuk inspirálni. Előny, ha minden pozícióban két egyenrangú játékos szerepel, mert hosszú az idény, sok a kemény mérkőzés, az edző így anélkül cserélhet, hogy visszaesne a csapat teljesítménye. Az első BL-idényemben játszottunk az FTC ellen, de a lányok nagy részét már ismerem a válogatott meccsekről is.”

Ha már válogatott, Háfra és Bölk kapcsán szóba került a 2018-as Európa-bajnokság magyar–német középdöntős meccse, amelyen a magyar játékos lőtte a győztes gólt.

„Az volt az egyik legrosszabb élményem a válogatottal – vallotta be az FTC új szerzeménye. – Nem azért, mert rosszul játszottunk, hanem ahogy elbuktuk a győzelmet. Négy nagy tornán is szerepeltem már a nemzeti csapattal, és ezekből háromszor is egy góllal maradtunk le az elődöntőről. Ezért is volt különösen fájó Noémi gólja és a magyaroktól elszenvedett vereség.”

Háfra gólja

Bölk nem szégyelli kimutatni az érzéseit, játékosként és a magánéletben is szenvedélyesnek tartja magát. Úgy gondolja, az a típus, akinek erre szüksége is van a mérkőzések során, ezzel is azt bizonyítja, mennyire nyerni szeretne.

Henk Groener német szövetségi kapitány már egy ideje szorgalmazta, hogy minél több játékosa próbálja ki magát külföldön, ebből a szempontból előny lehet a továbbiakban, hogy három válogatottja is az FTC-ben folytatja a karrierjét a nyártól. Mint ismert, Bölk mellett a jobbátlövő Alicia Stolle és a Rosztovot elhagyó beálló, Julia Behnke is a népligetieket (stílszerűen: a franzstadtiakat – a szerk.) fogja erősíteni, mind a hárman két évre írtak alá.

„Természetesen kapcsolatban voltunk egymással, egyeztettünk a jövőnkről és a lehetőségekről, de mind a hárman magunk hoztuk meg a döntést. Akkor is jöttem volna, ha a többiek máshogy döntenek – jelentette ki Bölk. – Így persze megkönnyítjük egymásnak a beilleszkedést, és az FTC is profitálhat abból a nehéz helyzetekben, hogy ismerjük egymás játékát.”

Eredetileg úgy tervezte, hogy június elején érkezik Budapestre, aztán a koronavírus-járvány átírta a forgatókönyvet. A családjával így is próbálja megszervezni a költözését, hogy a felkészülés kezdetére már berendezkedjen új otthonában. Addig is élvezi, hogy sok időt tölthet a családjával, az otthoni edzések mellett próbál feltöltődni.

„Van egy magyartanárom, akivel az internet segítségével heti egyszer vagy kétszer gyakorolunk, az alapokkal és a nyelvtannal kezdtünk. Az órák között szavakat tanulok, ez biztos segítségemre lesz az első időszakban. Remélem, meglepődnek majd a társaim, amikor megszólalok magyarul.”

A tanulmányairól sem feledkezett el, de nem azért, mert rá van kényszerítve, hanem mert gondolnia kell a pályafutása utáni életére is. Az egyetemen közgazdaságtant és pszichológiát tanul, a jövőben marketing területen tudná elképzelni magát. A közösségi média és az eseményszervezés világa is érdekli, de még nehéz pontos tervet alkotnia. Egy biztos, vezetőedző nem szeretne lenni, inkább a tehetségek gondozása áll hozzá közel. Valamit szeretne visszaadni a kézilabdának a visszavonulása után, de a folyamatos utazás, és hogy nincs egy szabad hétvégéje az embernek, már sok lenne neki.

Végezetül arra voltunk kíváncsiak, mit vár a magyarországi első idényétől: „Remélem, hogy a személyiségem és a játékstílusom jól fog illeszkedni a csapatba, miközben Budapesten hamar otthon fogom érezni magam. Szeretném, ha a bajnokságért és a kupáért is harcban lennénk. Hallottam, hogy mégis esélyünk nyílhat a Bajnokok Ligája-indulásra, szurkolok, hogy összejöjjön. Ez lehetne az egyik pozitívuma a mostani helyzetnek.”