Lukács Viktóriának már szeptemberben összejöhet a vágyott BL-győzelem

–Nem mostanában történt, de keveset beszélt róla: miért döntött a váltás mellett?
–Tíz évig játszottam ugyanott, jártam ugyanabba a társaságba, készültem ugyanazon a helyszínen, úgy éreztem, változásra van szükségem – kezdett bele Lukács Viktória, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának 24 éves válogatott jobbszélsője, akiről januárban derült ki, hogy a következő idénytől Győrben folytatja pályafutását. – A karrierem szempontjából meg kellett hozni ezt a döntést, még ha életem legnehezebb elhatározása is volt. A tíz évnek a megszokás is a velejárója, tudtam, mire számíthatok az edzésen, hova érkezem. Most minden új lesz.

–Minden kézilabdázónak álma a Bajnokok Ligája-győzelem. A korábban kitűzött célokat elértem a Ferencvárosban, a BL-arany viszont még hiányzik a polcomról.

–A jelenlegi forgatókönyv szerint akár szeptemberben begyűjtheti.
–Nagyon rossz ez a helyzet, még akkor is, ha én azok közé tartozom, akik jobban jártak, hiszen leendő csapatom negyeddöntős. Sokan egész idényben azért küzdöttek, hogy négyes döntőt játszhassanak, ám mire megrendezik, eligazolnak. Hallottam pletykákat, hogy esetleg visszajátszhassanak a távozók, szóval ez a kérdés még nyitva van (azóta a döntés megszületett, lásd keretes írásunkat – a szerk.). Az biztos, hogy nagyon örülnék neki, ha ilyen gyorsan valóra válna az álmom.

–Ki fogadta a legnehezebben a klubváltásáról hozott döntését?
–Szomorúak voltak a stábtagok, amikor elmondtam nekik, hogy nem szeretnék maradni. Próbáltak is egyeztetni velem, de én akkorra már elhatároztam magamat.

–Dönteni volt nehezebb vagy elviselni a fogadtatást?
–Azt hittem, dönteni lesz nehezebb, ám sajnos sok negatív visszajelzést kaptam. Tiszteletben tartom ezeket a véleményeket is, hiszen ez azt jelenti, hogy elértem valamit, ami talán hiányzik majd nekik. Ugyanakkor rengetegen pozitívan reagáltak, sokan bátorítottak.

–Mi marad meg jobban: a negatív hangok vagy a buzdítás?
–Egyértelműen a pozitív oldal. A negatív visszajelzéseket láttam, elolvastam, de el is engedtem. Sokat számít ugyanakkor, hogy sokan támogattak, jó tudni, hogy vannak, akik a jövőben is szurkolnak nekem.

–Tíz év sok idő. Milyen utat járt be?
–Nagyot, a Fradiban láttak gyerekként és felnőttként is, kislányból rutinosabb kézilabdázó lettem. Egy évvel azelőtt, hogy Golovin Vlagyimir a Ferencvárosba hívott volna, megkerestük a klubot, azonban akkor nem volt szükség rám, volt megfelelő játékos a posztomon. Akkor még nem hittem el, hogy van keresnivalóm a Fradiban, aztán egy évre rá mégis megérkeztem, és onnantól minden olyan gyorsan történt. Egy évet töltöttem az utánpótlásban, majd a felnőttekhez kerültem. Később jött a KEK-győzelem, a bajnoki cím, nyertünk Magyar Kupát is.

–Ráadásul felnőttválogatott lett.
–Emlékszem az edzésre, amikor megkaptam a meghívót. Elek Gábor gratulált, én meg azt sem tudtam, mihez. Akkor mondta, hogy bekerültem a felnőttválogatottba. Aztán eltelt néhány év, és már rendszeres kerettagnak mondhatom magam. Gábornak egyébként rengeteget köszönhetek, nagy szerepe volt a nevelésemben, ha rosszat csináltam, megdorgált, akár a pályán, akár azon kívül. Jó a viszonyunk, és szerintem az is marad.

–Le lehet zárni ezt a korszakot úgy, hogy a járvány miatt hirtelen lett vége?
–Életem végéig szívfájdalmam lesz, hogy nem tudtam normálisan elbúcsúzni a szurkolóktól, hogy nem játszhattam le az utolsó meccset a lányokkal. Amikor utoljára pályára léptünk, azt hittem, lesz még bajnokink, ehhez képest így lett vége… Borzasztó érzés.

–Győrben a világsztároknak sem könnyű felvenniük a ritmust. Felkészült már a váltásra?
–Biztosan nehéz lesz beilleszkednem, hiszen amióta kézilabdázom, csak kétszer kellett megtalálnom a helyemet új csapatban. Minden új lesz, meg kell szoknom a társakat, ki hogyan passzol. Ugyanakkor remélem, a Győr azért keresett meg, mert vagyok azon a szinten, hogy az együttes segítségére legyek.

–Kihívásnak érzi, hogy az FTC-ben a magyar mag működött olvasztótégelyként, Győrben viszont a légiósok lesznek többen?
–Biztos többet kell angolul beszélnem, de a Fradiban sem volt gond azzal, hogy elbeszélgessek a külföldiekkel. Segít, hogy sokakat ismerek a csapatból, a poszttársammal, Faluvégi Dorottyával az FTC-ben is együtt játszottunk, segítettük egymást, tanultunk a másiktól. Budapestiként hiányozni fog a nyüzsgés, megszoktam, a fővárosban mindig dugó van, már Siófokon is fura volt a nyugalom. Ugyanakkor várom, hogy játszhassak, meglátjuk, mikor indul újra az élet. Úgy készülök, hogy ha kell, holnap kezdeni tudjak.