Férfi kézi: Időt nyertünk, ám még nem tudjuk, mire – Schoffer Attila

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 19:55
null
Vácon továbbra is az NB I-ben gondolkodnak (Fotó: Török Attila)
A járvány át fogja szabni a mezőnyt, és nem lesz könnyű garantálni az anyagi hátteret, de Vácon továbbra is az NB I-ben gondolkodnak.

 

Amikor az előző idény végén a Vác férfi kézilabdacsapata visszajutott az NB I-be, szinte ugyanazzal a kerettel vágott neki az élvonalnak, amellyel a másodosztályban küzdött, remélve, hogy ez elég lesz a bennmaradáshoz. Talán az is lett volna, de tavaly őszre kiderült, hogy nem sikerül felépíteni a tervezett szponzori kört, így a csapat összetétele is változott, és 2020-ra már „csökkentett üzemmódban” fordult rá. Az idény lefújásakor az utolsó helyen állt a táblázaton, 19 meccsen három szerzett ponttal.

„Mivel már korábban meg kellett hoznunk azokat a gazdasági döntéseket, amelyeket a többi csapat a járvány miatti helyzetben lépett meg, úgy gondoltuk, ezt majd könnyebben átvészeljük – mondta dr. Schoffer Attila, a Váci KSE elnöke a Nemzeti Sportnak. – Tévedtünk. Eleve alacsony volt a büdzsénk, most azonban semmilyen bevételünk sincsen, egy hónapon át teljes létbizonytalanságban vártuk, mi lesz a bajnokság sorsa, hiszen annak tükrében hozhattunk döntéseket.”

A Vác elnöke elismerte, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) döntése rájuk nézve kedvező, hiszen benn maradtak az élvonalban, de azt is hozzátette, ebben a kivételes helyzetben nem is lehetett volna úgy határozni, hogy mindenkinek megfeleljen. A költségcsökkentő intézkedéseket nekik is meg kellett lépniük, április elsejével hazaengedték a játékosokat, és elkezdték a szerződések felmondását.

„Időt nyertünk, ám még nem tudjuk, mire – fogalmazott a klubvezető. – Az NB I-es tagság olyan gazdasági érték, amelyet szeretnénk megőrizni, de ehhez meg kell felelni a szövetség feltételeinek. Sok még a kérdőjel, ugyanakkor biztos, hogy a következő idényre másképp fog kinézni a csapat. Eddig is építettünk rájuk, most még több saját nevelésű játékos jöhet, és nemcsak Vácon, több klubnál is. A válság átszabja a mezőnyt.”

Schoffer szerint szemléletváltásra van szükség Vácon, például nem szabad belemenniük olyan árversenybe, amelyet a rivalizálás és a piac kényszerít rájuk. A tavaszi évadra ugyan jó áron sikerült légiósokat hozniuk a távozók helyére, a jövőben azonban nem gondolkodnak külföldi játékosokban. A kézilabdajövő kulcsa a szponzori háttér megszerzése lesz, ami nem lesz könnyű, az önkormányzat eddig sem állt a férfiegyüttes mögött, a multicégeknek pedig kevésbé vonzó egy kis csapat támogatása.

„A klubot gazdasági társaságként kell működtetni. Még van két-három hónapunk a jövőnkkel kapcsolatos döntések meghozatalára, jó lenne, ha a felkészülést szeptemberben el tudnánk kezdeni” – tette hozzá a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet intenzív aneszteziológus és osztályvezető főorvosa, Schoffer doktor, akinek nagyobb rálátása van a járványhelyzetre is.

Legfrissebb hírek

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47

A Szeged könnyed győzelmével kezdődött a férfi kézilabda NB I új idénye

Kézilabda
2025.08.28. 19:23
Ezek is érdekelhetik