Férfi kézi: Az első napokban rettentően forrt bennem az indulat – Mikler Roland

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 09:18
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) múlt hét pénteken döntött arról, hogy a férfi Bajnokok Ligája folytatásában csak a final fourt rendezi meg december 28-án és 29-én, méghozzá az A- és a B-csoport első két helyezettjének részvételével. A döntés természetesen rosszul érintette a csoportjában harmadik helyen végző Mol-Pick Szeged játékosait, köztük Mikler Rolandot, akivel az NSO Tv beszélgetett hosszabban a kialakult helyzetről. 



Csaknem egy hét elteltével Mikler is higgadtabban beszél a döntésről, habár – mint mondja – az első napokban rettentően forrt benne az indulat.


Csaknem egy hét elteltével Mikler is higgadtabban beszél a döntésről, habár – mint mondja – az első napokban rettentően forrt benne az indulat.

„Mindennap feljön bennem a téma, jár rajta az agyam, de most már valóban higgadtabb vagyok. Megemésztettem.Az első napokban nem értettem, hogy a mai világbanmiként lehet ilyen igazságtalanságot tenni. Nem nagyon tudom megérteni, biztosan megvan rá a megfelelő indok. Nyilván tudjuk, hogy miről beszélünk, de ez az EHF dolga…” – mondta keserűséggel az arcán.

Videónkban arról is beszél, hogy a kilenc hónapos ikreivel, Narinával és Dominikkal töltött idő sok mindenért kárpótolja. Továbbá szó esik a kézilabdaélet folytatásának lehetséges forgatókönyveiről is. Azt katasztrofálisnak tartaná, ha nézők nélkül kezdenék a következő idényt.

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
14 órája

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31

A Szeged jó játékkal, nagyot küzdve győzte le a PSG-t

Kézilabda
2025.09.25. 20:22

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26
Ezek is érdekelhetik