Női kézilabda: Thaiföld is játszhat olimpiai selejtezőt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.10. 16:20
null
Thaiföld válogatottja is készülhet az olimpiai selejtezőre – legalábbis most úgy tűnik… (Fotó: AFP)
Nincs könnyű feladata a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek a közelgő női olimpiai selejtező feltöltésével a távol-keleti helyzet miatt, de most úgy tűnik, rendeződött a helyzet.

A rendező Japán és az ázsiai kvalifikációs tornát megnyerő Dél-Korea már biztos résztvevője a nyári olimpiának, amelyre még hat hely kiadó.

Erről a hat kvótáról a három, egyenként négycsapatos kvalifikációs torna dönt majd március végén (mindenhonnan az első két helyezett jut ki). Ezeken két ázsiai együttes kap lehetőséget, az eredeti felállás szerint a győri viadalra Kína, a montenegróira Észak-Korea ment volna.

Csakhogy Észak-Korea január elején jelezte, hogy nem vesz részt a tornán, így az IHF Kazahsztánt hívta meg Podgoricába. Február elején a koronavírus-járvány miatt Kína is visszalépett, az ázsiai rangsorban harmadik Kazahsztán így Podgoricából Győrbe került át.

Az IHF felkérte a rangsorban negyedik hongkongiakat, ugorjon be a montenegrói viadalra, de ők visszautasították a lehetőséget. Ezért ment a felkérés az ötödik Thaiföldnek, amely már igent mondott, azaz most úgy tűnik, teljes a tornák mezőnye.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ (március 20–22.)
Llíria:
Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
Győr: Magyarország (rendező), Oroszország, Szerbia, Kazahsztán
Podgorica: Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Thaiföld

Legfrissebb hírek

Simon Petra lett 2024 legjobb fiatal kézilabdázója az IHF-nél

Kézilabda
Tegnap, 12:37

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17
Ezek is érdekelhetik