Stepancic: A Szeged elérkezett arra a szintre, hogy bejusson a final fourba

– Milyen Párizs után Szegeden?
– Nyilván teljesen más egy tizenkétmilliós város után, de gyorsan megszoktam, mivel Horvátországban egy hasonló kisvárosban éltem, így kifejezetten kellemesnek és szórakoztatónak találom az itteni életet. Most azért is szeretem jobban a zajos nagyvárosnál, mert nyugodtabb, több ideje van az embernek más dolgokra. Egyébként amikor ide igazoltam, azt hittem, Szeged ennél is kisebb város, de tévedtem, ahhoz elég nagy, hogy meglegyen benne minden, amire szükségem lehet. Biztos vagyok benne, hogy a családom is nagyon fogja élvezni, ha ide költözik: egyelőre Horvátországban vannak, de amint meglesz a megfelelő lakás, ők is jönnek.

– A szegediekről már van benyomása?
– Azt már az első naptól kiszúrtam, hogy az itteniek nagyon szeretik a kézilabdát. Mindenki ismeri a játékosokat, minden nap rám köszönnek, ami nagyon kedves, és ha belegondolok, talán ez a bensőséges érzés a legnagyobb különbség Párizshoz képest. A francia főváros túl nagy volt ahhoz, hogy a kézilabda igazán népszerű legyen.

– Mi volt a fő oka az átigazolásának?
– Azért akartam eljönni a PSG-től, mert úgy éreztem, nem kapok elég játékidőt, és ha már meghoztam a döntést, olyan klubot kerestem, amely hasonló szinten van, mint a PSG, mégis megvan az esély arra, hogy többet játsszak. A Szegedben mindent megtaláltam összegyúrva, amit kerestem, hiszen a csapat nemcsak indul a Bajnokok Ligájában, de jó esélye van a négyes döntőbe jutásra is, itthon pedig a bajnoki és a kupagyőzelemre. Ezek azok a szempontok, amelyek nekem is fontosak, és persze az is sokat számít, hogy amikor idejöttem, ismerős arcokkal találkoztam, szinte minden játékost ismertem korábbról. Egyáltalán nem volt nehéz döntés a Szegedet választanom.

– Mennyire ismerte a magyar bajnokságot?

– Bevallom, nem sokat tudtam róla, de mielőtt aláírtam, többször is beszéltem a honfi társaimmal, az akkor veszprémi Mirko Aliloviccsal vagy a még mindig ott játszó Manuel Strlekkel, illetve a szegedi Marin Segóval. Kértem őket, hogy mondjanak kicsit többet az itteni bajnokságról, és arról tájékoztattak, nagyon erős liga, annyira, hogy a Szeged nem is akart indulni pluszban a SEHA-ligában...

– És az ellenfelekről mit tud?
– Természetesen tudok a rivalizálásról a Szeged és a Veszprém, a bajnokság két legjobb csapata között, amelyek az utóbbi években egyre inkább egy szinten állnak, az egymás elleni összecsapásaik tele vannak feszültséggel. Megnéztem az elmúlt két-három évben játszott meccseiket, s amióta ideigazoltam, még jobban beleástam magam. Tetszik a szembenállás, az ilyesfajta rivalizálás, a szurkolókat is jobban megmozgatja, senki sem akar üres csarnokokban játszani. A Szeged az elmúlt három-négy évben folyamatosan fejlődött, és most elérkezett arra a szintre, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

– Mi lesz ebben az ön szerepe?
– Alapvetően jó lövő vagyok, gólokat akarok szerezni, ezért mentem annak idején Zágrábból Párizsba, és most ezért jöttem ide is. Azt is tudom, a Szeged miért igazolt le, tisztában vagyok a velem szembeni magas elvárásokkal, tehát nagy lesz a felelősségem, és kötelességem megmutatni, mire vagyok képes, és minden eszközzel segíteni ennek a csapatnak.

– A klubnak adott egyik interjújában megemlítette a legendás kosárlabdázót, Drazen Petrovicot: a példaképe volt?
– Nem mondanám, de csak azért nem, mert más generáció vagyunk. Nem ismertem őt annyira, hiszen kisgyerek voltam még, amikor ő kosarazott, az interjúban azért említettem a nevét, mert jól ismerik őt Szegeden. Nincs hagyományos értelemben vett példaképem, ám akadt, aki ösztönzött, hiszen 2003-ban kezdtem el kézilabdázni, amikor a horvát aranygeneráció világbajnok lett Portugáliában, a következő évben pedig olimpiát nyert Ivano Balic és Petar Metlicic vezetésével. Viszont nem feltétlenül kézilabdázókra nézek fel, vannak más sportolók is.

– Például?
– Például a teniszező Novak Djokovics, a kosaras LeBron James vagy a futballista Cristiano Ronaldo, akik túlnőttek a saját sportágukon. Ők már nemcsak sportolók, hiszen sok mindenre és mindenkire vannak hatással, sokat tesznek a közösségért, ezért ha valakik, ők bátran állíthatóak példaképként bárki elé. És persze ott van honfitársam, Toni Kukoc is, aki a kilencvenes években a Chicago Bulls meghatározó embere volt az NBA-ben – és éppúgy balkezes volt, mint én –, miatta lett hetes a mezszámom.