Női kézilabda: az MTK-ban tér vissza Zácsik Szandra

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 20:59
null
Zácsik Szandra a válogatottba is visszakerülne (Fotó: Török Attila)
Az MTK Budapest női kézilabdacsapatában kezdi meg a felkészülést a szülés után visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra, a 29 éves balátlövő egyéves szerződést kötött az NB I előző kiírását a 11. helyen záró együttessel.

Mint ismert, Zácsik az előző idényben már nem lépett pályára az azóta az élvonaltól búcsúzó Budaörsben, miután újra anyai örömök elé nézett. A balátlövőnek és szintén kézilabdázó párjának, Szöllősi Szabolcsnak 2015-ben született meg az első közös gyermeke, Hanna, akit idén áprilisban egy kisfiú, Borisz követett.

Zácsik már tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy szeretné folytatni a kézilabdát, erre most az MTK-ban lesz meg a lehetősége. A fővárosi csapatnak sokat érhetnek a góljai az új szezonban.

„Beszéltem vele a döntés előtt, még komolyan gondol a karrierjére, rövid időn belül szeretne visszakerülni a válogatottba is. Ezért biztosan Kim Rasmusennel is egyeztetni fogok, milyen poszton számol vele, hogy segíteni tudjuk a visszatérésben” – mondta az MTK Tv-nek Golovin Vlagyimir, a csapat vezetőedzője.

Zácsik korábban a Vác, a Ferencváros és a szlovén Krim Ljubljana csapatát is erősítette. A bajnokságot kétszer, a Magyar Kupát egyszer, a KEK-et ugyancsak két alkalommal nyerte meg az FTC-vel. A válogatottban 2009 és 2013, illetve 2015 és 2017 között 56 mérkőzésen 177 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
16 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Több mint sportlétesítmény – átadták az MTK Sportparkot

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:11

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Molnár Ádin elárulta, mit üzent Molnár Rajmundnak az ollózós gólja után

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 07:55

Molnár Ádin villanásával nyert az MTK a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 21:56

Női NB I: négygólos győzelemmel folytatta hibátlan szereplését az MTK, győzött az Újpest is

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 13:24
Ezek is érdekelhetik