Férfi kézi BL: ismét vörösre festették a veszprémi szurkolók a dóm előtti teret – videók

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 14:24
A korábbi hagyományt folytatva idén is ellepték a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére érkező veszprémi szurkolók Köln belvárosát, a dóm előtti teret. A népes magyar tábor közösen énekelt és hangolt az esti, Vardar Szkopje elleni döntőre (18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n).

Szinte mozdulni sem lehetett a szurkolóktól a dóm előtti téren, de nemcsak magyar drukkerek voltak jelen, hanem egy népesebb lengyel csoport is, akik nagy tapsot kaptak, amikor rázendítettek a „Ria, ria Hungáriára”.

A következő ovációt az egyik biztosítást végző német rendőr érdemelte ki, miután egész jó kiejtéssel mondta a mikrofonba, hogy „Hajrá, Veszprém!”

A szokásos közös éneklést egy rendhagyó esemény is megszakította, amikor az egyik szurkoló a nyilvánosság előtt kérte meg barátnője kezét.

A veszprémiek ezután közösen vonultak a Lanxess Arénához.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ, KÖLN
A HARMADIK HELYÉRT
15.15:
Barcelona–Vive Kielce (Tv:Sport1)
DÖNTŐ
18.00:
Telekom Veszprém–Vardar Szkopje (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
2025.06.18. 20:02

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04
Ezek is érdekelhetik