Női kézi: nem kapott licencet, másodosztályú lesz a Larvik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 17:23
Nem kapta meg a licencet, így a 2019–2020-as idényben nem indulhat a norvég élvonalban a Larvik női kézilabdacsapata.

A Bajnokok Ligája- (2011) és KEK-győztes (2005, 2008), 19-szeres bajnok és 17-szeres kupagyőztes csapat egész évben pénzügyi problémákkal bajlódott, és a szövetség nem látta biztosítottnak az anyagi feltételeket, így elutasította a licenckérelmét.

Ez azt jelenti, hogy a Larviknak ősztől a másodosztályban kellene szerepelnie.

Marion Eriksen Wold a norvég Tv2-nek megerősítette a hírt. „Minden erőforrásunkat arra fogjuk összpontosítani, hogy azonnal feljussunk. Sokáig reménykedtünk, hogy megkaphatjuk az engedélyt, de reméljük, hogy egy idény elég lesz a visszatérésre” – mondta.

Hozzátette, volt egy olyan alternatíva is, hogy mindent fel kell számolni, ezért nagyon örülnek annak, hogy az egylet életben maradt. „Valószínűleg néhány változtatást végre kell hajtanunk, ám nagyobb beruházásokra nem futja. Fenntartható klubnak kell lennünk, mind az adminisztráció, mind a sport szempontjából” – nyilatkozta.

A norvég szövetség elnöke, Kare Geir Lio szerint a Larviknak két lehetősége van, mielőtt a döntés véglegessé válik: 14 napon belül kérheti az ügy újbóli feldolgozását a szövetségben, illetve fellebbezést is benyújthat. A klub egyelőre nem határozott arról, hogy mit szeretne tenni. Nagy kérdés, hogy a fejlemények tükrében a nyáron csatlakozik-e a kerethez Heidi Löke – a csapatnál úgy számolnak, a másodosztályban is segíteni fogja őket a klasszis beálló.

 

Legfrissebb hírek

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

A BVSC is megkapta a licencet az MLSZ-től

Labdarúgó NB II
2025.05.14. 14:04

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik