Férfi kézi BL: az EHF alaposan megbüntette a szegedieket

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 15:50
null
A brazil Moraes szabálytalansága indította el a balhét Szegeden (Fotó: Török Attila)
Nem fukarkodott a büntetésekkel az Európai Kézilabda-szövetség bírósága, amely a Mol-Pick Szeged és a Vardar Szkopje közötti Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján történt botrány miatt a két klubot ötezer, illetve nyolcezer euró befizetésére kötelezte. De a szegediek közül három játékos és két hivatalos személy is fizethet.

A Bajnokok Ligája-negyeddöntő első, szkopjei mérkőzését a Vardar 31–23-ra megnyerte, és ugyan a május 5-i visszavágón úgy tűnt, lehet esélye a Szegednek, a hajrára eldőlt, hogy az északmacedónok jutnak tovább.

Huszonöt másodperccel a lefújás előtt Rogerio Ferreira Moraes szabálytalankodott, amiért megkapta a piros lapot. A pályát elhagyó brazilra Dean Bombac és Matej Gaber is rátámadt, óriási lökdösődés alakult ki, amelyben részt vett a korábban szintén kizárt Jorge Maqueda is, míg a szegedi kispad hivatalos személyei közül a másodedző Marko Krivokapics, illetve a gyúró Djordje Ignjatovics az EHF-delegátust sértegette.

Az európai szövetség (EHF) bírósága majdnem három hét után, pénteken hozta meg határozatait:

Rogerio Ferreira Moraes esetében nem szabott ki további büntetést. A bizottság megállapította, hogy miután a szabálytalanság nem volt erőszakos és nem jelentett különösebb veszélyt az ellenfélre, az akkor alkalmazott piros lappal történt kizárást megfelelőnek tartja.

Dean Bombacnak 3000 eurót kell fizetnie, mert rátámadt ellenfelére, és az ilyen önbíráskodás nem tolerálható.

Matej Gaber és Jorge Maqueda egyaránt 2000 eurós bírságot köteles befizetni: előbbi a dulakodásban való részvételért, utóbbi azért, mert a kizárás ellenére visszatért a pályára.

Djordje Ignjatovics és Marko Krivokapics az EHF-delegátus elleni helytelen viselkedés miatt szintén 2000 eurós bírságot kapott.

A Mol-Pick Szegedre a csapat viselkedéséért és a rendzavarás miatt 5000, a Vardarra 8000 eurós bírságot szabott ki a fegyelmi bizottság – utóbbi esetében súlyosító körülménynek számított, hogy a klubot az idény során hasonló jogsértésért már szankcionálták.

Az ítéletek ellen hét napon belül lehet fellebbezni a fellebbviteli bírósághoz, és a szegediek egyből jelezték, meg is teszik ezt.

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
7 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
15 órája

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
19 órája

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik