Férfi kézi BL: megvannak a Veszprém és a Szeged mérkőzéseinek időpontjai

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 16:26
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Veszprém a Sporting CP-vel mérkőzik meg a legjobb nyolc közé jutásért. Mostanra hivatalossá vált, hogy az első találkozót március 24-én, vasárnap rendezik Portugáliában, míg a visszavágót március 30-án, szombaton tartják – utóbbit a Veszprém Arénában.


A veszprémi kézilabdaklub hivatalos honlapján megjelentek szerint a magyar szurkolók 385 jegyet kapnak a Sporting–Veszprém találkozóra, ezek ára 30 euróba kerül darabonként.
A veszprémi kézilabdaklub hivatalos honlapján megjelentek szerint a magyar szurkolók 385 jegyet kapnak a Sporting–Veszprém találkozóra, ezek ára 30 euróba kerül darabonként.

Érdekesség, hogy a mérkőzésre három év alatti gyermeket nem lehet bevinni, illetve e kor fölött belépőt kell a gyerekeknek is vásárolni.

Az EHF a többi időpontot is nyilvánosságra hozta a rájátszásból, így már azt is tudni: a Szeged szintén március 24-én mérkőzik meg a Wisla Plockkal idegenben, ám a magyarországi visszavágót a Veszpréméhez képest egy nappal később, 31-én, vasárnap tartják.

A győztesek a negyeddöntőbe jutnak, ott csatlakozik a mezőnyhöz a két csoportgyőztes, a francia PSG és a spanyol Barcelona. Továbbjutás esetén a Veszprém a német Flensburg vagy a fehérorosz Meskov Breszt csapatával, a Szeged az északmacedón Vardar Szkopje vagy a horvát PPD Zagreb együttesével találkozik a nyolc között.

Legfrissebb hírek

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.16. 22:28

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Férfi kézi BL: otthon kikapott a GOG-től, továbbra is pont nélkül az RK Zagreb

Kézilabda
2025.10.16. 20:30

Van ok bizakodni, de nem lankadhat a veszprémiek figyelme Portugáliában

Kézilabda
2025.10.16. 11:05

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Jim Gottfridsson: Tudom, hogyan nyerhetünk a Magdeburg ellen

Kézilabda
2025.10.15. 06:30

Rostáék hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Berlinben a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.09. 22:25
Ezek is érdekelhetik