Mocsai Lajos: Többet és másként kell foglalkozni a válogatottal

– A két legjobb válogatott jutott a vasárnapi fináléba?
– Az északi stílus két kiválóan képzett és jól felkészített együttese, az olimpiai bajnok dán és a két év után újra világbajnoki döntőbe jutó norvég küzd vasárnap az aranyért – válaszolta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, a férfi- és a női válogatott volt szövetségi kapitánya. – A hazai közönség előtt szereplő dánoknál ugyanúgy kivételes adottságokkal megáldott, fantasztikusan képzett sportági sztárok sokasága játszik, mint a norvégoknál.

– Dirigált olimpiai és világbajnoki döntős, Európa-bajnoki aranyat nyerő magyar együtteseket is. Mi kell ahhoz, hogy egy csapat a legjobbak közül is kiemelkedjen?
– Minél nagyobb merítési lehetőség a keret összeállításánál, minél több közös gyakorlás, valamint sok tesztmeccs a világelit tagjai ellen, tökéletes infrastrukturális és a legmodernebb tudományos háttér.

– Miként látta, ezekből mi hiányzott a vébén tizedik helyen záró férfiválogatottunknál?
– Ez bővebb kifejtést érdemel, mint pusztán felsorolni az előbb említett általános feltételeket.

– Éppen erre lennénk kíváncsiak.
– A jelentősebb, erősebb észak- és nyugat-európai vetélytársaknál folyó szakmai munkába is bizonyos fokig belelátva azt kell mondanom, nálunk egészen más metodika szerint dolgoznak az él- és középmezőnybe tartozó, a kerettagokat adó klubok, valamint a válogatottnál a legjobbak. Ezt a munkát el kell választani és élesen meg kell különböztetni a külföldi mintáktól, módszerektől. Ez azért szükségszerű és kötelező, mert nekünk megvan a magunk kialakult, bevált, korábban sikerekre vezető, egyedi edzésmódszertanunk, amelytől viszont eltávolodtunk. Nem szükséges, sőt inkább hátramozdító mindenben a külföldieket utánozni.

– Pedig csak van valami titkuk a franciáknak és az északiaknak…
– Biztosan akad egy-egy eleme a módszertanuknak, amelyet érdemes átvenni, de hangsúlyozom, a magyar kézilabdának, az utánpótlás-nevelésnek is kiváló hagyománya és iskolája volt és van is. Ez, ha helyesen, következetesen alkalmazzák, felveszi a versenyt minden más stílussal és játékfilozófiával. Amikor ettől kezdtünk eltávolodni, ritkulni kezdtek a jobb eredményeink is.

– Ezt konkrétan miként alkalmazná a férfiválogatottnál?
– A sorra csődöt mondó külföldi szövetségi kapitányok után jó érzés volt látni, hogy októberben Csoknyai Istvánt bízták meg a keret vezetésével, aztán Vladan Matics lett a társkapitánya, aki anyanyelvi szinten beszél magyarul, húsz éve él, edzősködik a magyar bajnokságban. Hatalmas feladatot kaptak a hétbe kerüléssel, amelyet tizedik helyen záró csapatuk egy gól híján, egy döntetlen miatt nem tudott teljesíteni. A vébé egyik legfőbb tanulsága, hogy többet és másként kell foglalkozni a válogatottal.

– Pontosabban?
– A kerettel úgy kell dolgozni, mintha klubcsapat lenne. Ez nyilván nem napi két edzést jelent. Ugyanakkor a bevált magyar iskola alapja, hogy a kerettagoknak évente legalább ötven napot közös gyakorlással kell tölteniük. Tudom, sűrű a versenyprogram, de sok közös edzés nélkül a jövőben sem tudjuk tartani a lépést a legjobbakkal. Fel kell hagyni a sorok cseréjével, és arra kell törekedni, hogy minél több olyan játékost neveljünk, aki nem csupán tíz-tizenöt perc, hanem kétszer harminc perc csúcsteljesítményre képes. A játékosok a sűrű cserékkel, a sorcserékkel is elvesztik a képességet, hogy teljes meccset, teljes intenzitással játsszanak.

– Az európai kupacsapatokban tapasztalható heti két-három meccsen is?
– Az iránynak erre kellene mutatnia, mert ez lenne az alapja a válogatottban annak, hogy a játékosaink az ellenfeleikhez hasonlóan bírják a világversenyeken a tizenhárom nap alatti nyolc meccset. A másik kérdés, hogy a külföldiek tömegét alkalmazó magyar élklubokból az utóbbi években nem került ki tizenkét-tizennégy nemzetközileg is jegyzett magyar játékos, legfeljebb kettő-három. Nézzék csak meg, hogy a Szegedben vagy a Veszprémben milyen és mennyi szerepet játszanak a magyarok, mikor juthatnak szóhoz a magyar tehetségek. Hozzáteszem, értem a klubok eredménykényszerét, de ez bizonyos fokig gátja a tehetségek felhozásának, nemzetközi szintű játékossá csiszolásának

– Segíthet az egyre terjedő és mind több eredményt felmutató akadémiai rendszer, amelynek ön az ötletgazdája és egyik motorja?
– Sokat tett már eddig is, és persze tovább kell fejleszteni, javítani. Ebben a Nemzetközi Kézilabda-szövetséggel való együttműködés is segíthet. Emellett kiemelten fontosnak tartom a legtehetségesebb fiatalok nevelésében – már nyolc-kilenc éves kortól a juniorokig – a sporttudományos módszerek, a legfejlettebb kutatási eredmények és technikák alkalmazását. Ez a válogatottnál egyszerűen nélkülözhetetlen az edzéstervek, a regenerációs teendők kidolgozásánál.