Mikkel Hansen: egyszerűen a legjobb

Zárkózott, inkább visszahúzódó, mint magamutogató, egy-egy rövid interjút vagy nyilatkozatot harapófogóval kell kihúzni belőle. Kevés sportági és egyéb sztárra jellemző ez, de Mikkel Hansenre maradéktalanul igaz. A frissiben kézilabda-világbajnok Dánia vezéregyéniségét és legjobbját ritkán láttuk olyan felszabadultan és önfeledten örülni és ünnepelni, mint a vasárnap a norvégok ellen 31–22-re megnyert finálét követően. A legtöbb fényképész azt a pillanatot várta a díjátadón, amikor az aranyos konfettiesőben a vb-gólkirály és MVP-nek választott Hansen emeli magasba a trófeát.

Ezzel vált teljessé az aranyérem-gyűjteménye a korábban megszerzett olimpiai és Európa-bajnoki trófeák után.

Zsenialitását híven tükrözi a Nagy Lászlótól, a mieink ikonjától hallott jellemzés: „Tina Turner mintha csak neki énekelte volna, hogy simply the best, vagyis egyszerűen a legjobb.”

Hogy miként lett a kissé félénk, csendes, a társaságtól többnyire elhúzódó fiatalemberből 31 éves korára a kézilabda legkiválóbb egyéniségeinek egyike?

A válaszon edzők és sportpszichológusok együtt töprenghetnek, de a lényeg, hogy különc viselkedése miatt Hansenről csak azok gondolják, hogy a hátterében nagyképűsége áll, akik nem állnak hozzá elég közel: csapattársaival, edzőivel és persze a családtagjaival nyíltabb, barátságosabb, velük beszélgetve még viccelődik, mosolyog is.

Magának való egyénisége bizonyos fokig hátráltatta pályafutását, másrészt viszont hatalmas tehetségét jobban ki tudta bontakoztatni azzal, hogy csakis a feladataira, az edzésekre, a meccsekre, a kézilabdára koncentrált.

Az isteni szikra nyilván már születésétől benne volt, a csúcsra mégis szorgalmának, kitartásának köszönhetően ért fel.

Helsingörben, a Koppenhágához közeli kisvárosban nőtt fel, és itt fogott először labdát a kezébe. Csupán 21 éves, de már az élvonalba berobbant játékos volt, amikor a Barcelona szerződtette, és ettől kezdve két éven át olyan zseniktől leshette el a „tudományt”, mint Nagy László, a spanyol Iker Romero, Demetrio Lozano, a fehérorosz Szjarhej Rutenka vagy két honfitársa, Jesper Nöddesbo és Joachim Boldsen.

Ennél kiválóbb iskolát alighanem elképzelni sem lehet.

Vagy mégis?

A Barca után visszatért hazájába, mert Koppenhágában álomkergető gigaklub alakult 2010-ben, és ebbe a csapatba összevásárolták a fellelhető északi játékosok krémjét: jött a dán Mads Larsen, a két Toft Hansen, az izlandi Ólafur Stefánsson, Gudjón Valur Sigurdsson, Arnór Atlason, a svéd Niclas Ekberg és a Barcából még Bodsen is, a tréner meg a legendás svéd Magnus Andersson volt. A lufi két év után kipukkadt Koppenhágában, a sztárok szétszéledtek, Hansenre lecsapott az akkor hét éve porondra lépő Paris SG.

Az új szuperklub, amely a katari befektető jóvoltából azóta is plafon nélküli költségvetéssel működik, a világ legjobbjaiból próbált csapatot gyúrni. Hansennek azóta klubtársa volt – vagy ma is az – a francia Thierry Omeyer, Nikola Karabatic, Daniel Narcisse, Luc Abalo, Didier Dinart, Samuel Honrubia, a horvát Igor Vori, Marko Kopljar, a spanyol José Sierra és egyedüli magyarként Császár Gábor is.

A dán válogatottban mindent elérő Hansennek egy álma vár beteljesülésre: Bajnokok Ligáját nyerne Kölnben, ahova az előző három idényben már eljutott, de hoppon maradt.

Mit gondolnak, feladta?