Női kézi: Mörk testvére sokkoló bejelentést tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.21. 17:00
null
Thea Mörk 27 évesen bejelentette a visszavonulását (Fotó: Instagram)
Thea Mörk számára öt percig tartott élete első felnőtt világeseménye. Kiújuló sérülése miatt úgy érzi, nem tudna a tokiói olimpiára sem megfelelően felkészülni, ezért inkább a civil életére helyezi a hangsúlyt. A 2011-ben Bajnokok Ligáját nyert balszélső 27 évesen döntött a visszavonulás mellett.

A győri Nora Mörk ikertestvére, Thea az Instagramon jelentette be: 27 évesen felhagy a kézilabdázással, miután élete első felnőtt világeseménye, 5 perc 28 másodpercig tartott, miután a csehek elleni csoportmérkőzésen megsérült.

„Rengeteg sérülésem volt az évek során, de sosem adtam fel a reményt, hogy egy nagy versenyen képviselhessem a hazámat. Amikor pedig végre eljutottam idáig, a testem nem bírta. Belefáradtam az egészbe. Nem érzem többé, hogy meg lenne a kellő versenyszellem bennem" – írta Thea Mörk, akit profi pályafutása során több mint tíz komolyabb sérülés hátráltatott és összesen 5 és fél évet töltött harcképtelenül mióta 2007-ben profinak állt.

Thea hozzátette, az elmúlt években már készült arra, ha folyamatos sérülései miatt abba kell hagynia a játékot.

„Az elmúlt években rengeteget tanultam, annyi változás lesz, hogy mostantól minden időmet az iskolára fordíthatom majd. 2020-ban, mikor a többiek az olimpiára készülnek én a diplomamunkámra fogok. És mire hazaérnek, készen állok majd arra, hogy dolgozzak, szóval, ha valakinek lenne egy jó állásajánlata, hallgatom!"

A 27 esztendős sportoló elmondása szerint úgy érzi, húzhatná-halaszthatná a visszavonulást, de nem lenne képes megfelelően felkészülni a tokiói játékokra, így inkább feladja ezt az álmát.

„Megfogadtam, ha nem tudok a legmagasabb szinten játszani, akkor inkább visszavonulok. Eljött a pillanat" – fogalmazott Thea, aki egyúttal felbontotta idén tavasszal kötött, hároméves szerződését a dán Köbenhavn Handboldnál.

Thea Mörk legnagyobb sikerét 2011-ben érte el, amikor Norával együtt a Larvik játékosaként megnyerte a Bajnokok Ligáját. Emellett hét-hét norvég bajnoki címe és kupagyőzelme is van.



 

Legfrissebb hírek

Szürreális ok miatt maradhat le a kézilabda-vb-ről Nora Mörk

Kézilabda
2025.10.16. 12:37

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29
Ezek is érdekelhetik