Férfi kézi: újabb szegedi igazolás, spanyol világbajnok érkezik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.05.04. 11:06
null
Jorge Maqueda a nyártól Szegeden folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
A Mol-Pick Szeged bejelentette, hogy Jorge Maqueda, a Vardar Szkopje spanyol kézilabdázója a nyártól a Tisza-parti klubot erősíti.

A macedón sajtóban már novemberben arról írtak, hogy Maqueda elfogadja a Szeged ajánlatát. A 30 esztendős jobbátlövő kétéves szerződést köt a Szegeddel, amelyhez a nyáron csatlakozik. Maqueda 2013-ban világbajnoki címet nyert a spanyol válogatottal, 2017-ben pedig aranyérmes lett a Bajnokok Ligájában a Vardar Szkopjéval, s klubcsapatával idén is bejutott a kölni final fourba, ahol a francia Montpellier vár rájuk.

„Örömteli hírről tudok beszámolni, újabb nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező kézilabdással sikerült megegyeznünk – idézi a Szeged hivatalos honlapja Szögi Nándor operatív igazgatót. – A nyártól kétéves szerződést kötött csapatunkkal a spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda. Az elmúlt időszakban ellenfélként többször is járt Szegeden, így igazán nem kell bemutatnunk a világbajnok játékost. 2013-ban a Nantes, majd kétszer a Vardar színeiben csatázott ellenünk.”

A Szeged már korábban bejelentette, hogy Mirko Alilovic, Stanislav Kaspárek, Joan Canellas és Nik Henigman a nyáron érkezik.

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27
Ezek is érdekelhetik