Kérdés, mekkora különbség alakul ki addig egyik vagy másik gárda javára. Hatalmas ütközetet és döntetlen körüli eredményt sejtet, hogy a fogadóirodák csak minimális különbséget látnak a címvédő Veszprém javára. Lehet eső, lehet hó – ahogy a fináléban normális és elvárható.
„Nem is kérdés, hogy Bodó az egyik, akire nagyon kell vigyáznunk szombaton, majd a visszavágón is, de azért én tudok mondani további tíz-tizenkét szegedit, aki szintén csúcsteljesítményre képes, erre is készültünk a héten – mondta a Nemzeti Sportnak a Veszprém csapatkapitánya, Nagy László. – Az őszi találkozón sérült voltam, de nélkülem is szárnyalt a csapat, míg a visszavágón éppen a fordítottja történt. Ez volt legutóbb, és nem csoda, ha a sikertől vérszemet kapott a Szeged.”
Az áprilisi, fordulatos Magyar Kupa-fináléban is hatalmas ellenállásba ütközött a Veszprém, és csak őrületes hajrában tudott riválisa fölé kerekedni.
„A kupadöntő persze más műfaj – folytatta Nagy –, egy mérkőzésen bármi megtörténhet. A kétmeccses bajnoki döntő viszont jóval kiszámíthatóbb, az első találkozó végeredménye egyértelműen megadja az útmutatást a visszavágóra. Nekünk a védekezésre kell a legjobban ügyelnünk, valamint tilos eladnunk a labdát támadásban. A Szegednek némi előnyt jelent, hogy nálunk elég sok a sérült, legutóbb karmesterünk, Lékai Máté keze törött el, jó, ha a szlovénok elleni júniusi világbajnoki selejtezőre felépül. Irányító Győri Mátyás is, aki a térdsérüléséből nyáron térhet vissza, miként Accambray és Nilsson is. A vállát kezeltette az utóbbi hetekben Ancsin Gábor, aki szépen javul, kérdés, szerepelhet-e Szegeden.”
„Az előző héten sokat futottunk, bőven volt erőnléti tréningünk is, míg ezen a héten taktikai gyakorlásokat tartottunk – mondta Balogh. – Mivel a Kiel elleni nyolcaddöntőben kiestünk a Bajnokok Ligájából, április elejétől kisebb a terhelésünk, így szinte csakis a Veszprém ellen tudtunk készülni. A bajnoki mérkőzéseinkre persze nagyon figyeltünk, okultunk az őszi botlásainkból. Döntően meghatározza az első meccs a párharc végkimenetelét, vagyis nekünk apait-anyait bele kell adnunk szombaton. E nélkül nem szerezhetünk előnyt a második találkozóra. Az már előfordult, hogy a Veszprém Szegeden ünnepelte a bajnoki aranyát, pünkösdvasárnap mi szeretnénk hasonló élménnyel hazatérni Veszprémből.”
Carlos PASTOR, a Szeged edzője: – Csakis akkor győzhetünk szombaton, illetve akkor lehetünk aranyérmesek, ha még annál is jobban játszunk a döntő két meccsén, mint legutóbb, amikor nyertünk Veszprémben. Ez nem lesz könnyű, mert akkor a tudásunk legjavát adtuk, vissza akartunk vágni az őszi vereségért. Jól védekeztünk, labdát szereztünk és könnyű gólokat lőttünk. Lékai hiányozni fog ellenfelünknél, de bő a kerete, lesz helyettese, miként volt az ősszel Nagy Lászlónak is. Nincs sérültünk, felkészültünk, jó a taktikánk, csak pontosan meg kell valósítani. Ljubomir VRANJES, a Veszprém edzője: – Pontosan, nagy iramban, a mérkőzést végig kontroll alatt tartva, nagyobb tapasztalatunkat kihasználva kell játszanunk, hogy győzhessünk Szegeden. Felelős hozzáállással a sérültjeink nélkül is meg tudjuk oldani ezt a rettentően nehéz feladatot. Az idény eddigi három mérkőzése már történelem, de azért mindháromból lehet tanulni. A bajnoki lebonyolítás sajátságos a döntővel, amelyben a szezon végén sok múlhat a szerencsén is. A sima kétfordulós bajnokságban kialakuló végeredmény korrektebb, mert abban a letisztult rendszerben menet közben van mód a korrigálásra, kevésbé fontos a szerencse vagy egy-egy sérülés. |