Női kézi: első kalapos a magyar csapat a junior vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 17:50
A magyar női junior kézilabda-válogatott az első kalapból várja a júliusi debreceni világbajnokság csütörtöki sorsolását.

A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója emlékeztet rá, hogy a részt vevő csapatokat négy hatos csoportba sorsolják majd a nemzetközi szövetség bázeli központjában. Utolsóként az első kalap csapatait húzzák ki, ám a 2–6. kalapba tartozó válogatottak besorolását követően a magyarok megválaszthatják, melyik csoportba kívánnak kerülni.

A torna budapesti sajtótájékoztatóján élőben közvetítik majd az eseményt, s Golovin Vlagyimir szövetségi edző ekkor választja ki az ifjúsági és junior Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági világbajnoki ötödik helyezett magyar válogatott csoportját.

Minden hatosból az első négy-négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

A tornára július 1. és 14. között kerül sor Debrecenben.

A sorsolási kiemelés:
1. kalap: Oroszország, Franciaország, Dánia, MAGYARORSZÁG
2. kalap: Németország, Hollandia, Norvégia, Dél-Korea
3. kalap: Montenegró, Románia, Spanyolország, Szlovénia
4. kalap: Brazília, Horvátország, Angola, Kína
5. kalap: Chile, Portugália, Egyiptom, Japán
6. kalap: Paraguay, Izland, Elefántcsontpart, Svédország

Legfrissebb hírek

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09

Párizs 2024: Golovin Vlagyimir kihirdette az olimpiára utazó keretet

Kézilabda
2024.07.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik