Női kézi: „Tizenhatan tudunk csak nyerni, nem hárman-négyen”

Eindhovenben bosszantóan sok a fiatal, és erre a hétvégére csak még több lett belőlük. Méghozzá egy magyar női kézilabda-válogatottnyival, akik vasárnap Hollandia ellen lépnek pályára a decemberi, franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének 7. csoportjában, papíron a csoportelsőségért. Ehhez már a létező legsoványabb siker is elegendő (jó, legalább 19 szerzett góllal), na meg majd néhány papírforma győzelem a későbbi fordulókban.

Ennek megfelelően Kim Rasmussen szövetségi kapitány is azt kérte a játékosoktól, adjanak bele mindent vasárnap, ha már előtte csütörtökön, hazai pályán nagyon közel voltak az amúgy Eb- és vb-ezüstérmes ellenfélhez, és talán csak egy kis bátorság hiányzott a bravúrhoz.

A hollandok idegenbeli legyőzése még nagyobb bravúr lenne, hiszen az akár csak fél évvel ezelőtt elképzelt válogatottból mostanra több mint fél tucat klasszis tűnt el végleg (mint Görbicz Anita), vagy remélhetőleg „csak” hosszú hónapokra (mint a csütörtöki, győri meccsen térdszalagszakadást szenvedő Tomori Zsuzsanna). Helyettük fiatalok és még fiatalabbak kerültek be a keretbe, úgyhogy ott tartunk, hogy az egyik eindhoveni sportközpont egyszerre kézilabda-, kosárlabda-, röplabda- és korfballpályáján tréningező magyar csapatban szombaton Schatzl Nadine a maga masszív 24 évével már az öregek csapatában szerepelt a bemelegítő futballnál – szívták is a vérét miatta egy kicsit a többiek.

Persze akadt már errefelé magyar fiatal, akinek bejött az élet, elvégre Dzsudzsák Balázs sem volt még 23, amikor már az amúgy abszolút vidékies Eindhoven talán három toronyháza közül az egyik utolsó előtti emeletének ablakából tekinthetett le mindennap ártatlanul a városra a PSV focistájaként. És ahogy az ember elnézte mondjuk Sirián Szederke talppal elhúzós cselét, majd a léc alá vágott labdáját, vagy Tóth Gabriella életerős jobblábas lövéseit, legalább annyit megállapíthatott, hogy a Kazahsztán elleni vereség ide vagy oda, ebben a városban tovább élnek a nemes magyar futballhagyományok.

És remélhetőleg a kézilabdás hagyományokkal is ez lesz a helyzet – de az alig néhány rutinos játékost felvonultató együttesnek irdatlanul nehéz dolga lesz vasárnap. Kim Rasmussen már csak ezért is feltűnő nyugalommal magyarázott és javítgatta az alkalmankénti helyezkedési és elvi hibákat, talán kétszer emelve fel a hangját másfél óra alatt, de egyébként tudva, hogy azzal nem használ semmit, ha most ledorongolja a csapatát. Elvégre az igyekezetet senkin sem lehetett számon kérni, az olyan újonchibákat pedig, mint hogy valaki véletlenül piros nadrágot húzott edzésre jövet a csapat egyenzöldje helyett, még nem késő korrigálni.

Kovacsics Anikó ezzel együtt jó szúrósan megnézte magának a bűnöst, mielőtt elnevette volna magát, de hát neki ez is a hatáskörébe tartozik immár: 101 válogatottságával messze a legrutinosabb a mezőnyjátékosok között (Schatzl követi, aki alig harmadannyinál jár…), így 26 évesen, kidőléses alapon ő örökölte meg a falkavezér szerepét. És igyekezett is megtenni, ami tőle telik: a legtöbb akció után ő magyarázott valakinek (és hát mindig volt kinek), két támadás között ő próbált meg néhány vezényszóval vagy csatakiáltással szikrát csiholni a néha kissé tétova társaságban, és védekezés közben is leginkább az ő hangját lehetett hallani. A többiek mintha még keresnék a szerepüket az új csapatban: eddig Görbiczekre, Tomorikra, Szucsánszki Zitákra lehetett hallgatni, most meg a hallgatás önmagában már nem elég, de Hornyák Dóra, Kisfaludy Anett, vagy a nadrág-ügyön túllépve már nagyon koncentráló, 19 évesen is magabiztos Faluvégi Dorottya is el-elkiabálta magát olykor, szóval úgy tűnik, éles helyzetben lesznek, akik felzárkóznak Kovacsics mellé az első sorba.

„Fura egy kicsit a helyzet, hiszen talán nem vagyok olyan öreg, de az itt lévők között tényleg én vagyok a legtapasztaltabb – mondta már az edzés után Kovacsics Anikó. – Tudom, hogy nekem kell most több felelősséget vállalnom, de jól dolgozik az egész társaság, csak meg kell szoknunk, hogy most már nem néhány ember fogja tudni eldönteni a meccseket, hanem mindenkinek mindent bele kell adnia, mert tizenhatan tudunk csak nyerni, nem hárman-négyen. Fontos, hogy mindenki merjen vállalkozni, hozzá akarjon tenni a meccshez, el akarjon dönteni fontos szituációkat, ki akarja venni a részét a meccsből. Persze ez most, egyből nagyon nehéz, hiszen fiatal társaság ez, de ha megérünk erre, akkor erősek leszünk. Addig meg remélem, vasárnap sikerül olyan meccset játszanunk, mint a győri volt, keményen küzdve, jó védekezéssel, és a végén kicsit jobb koncentrálással.”

És alighanem valóban ez a legfontosabb most: hogy vasárnap a lehető legtöbben felnőjenek a feladathoz a fiatal, rutintalanabb játékosok közül. Garanciát persze ez sem jelent majd a sikerre – de első állomásnak a Görbicz Anita utáni válogatott útján nem lenne rossz.

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
4. FORDULÓ
Március 25., 16.00, Eindhoven: Hollandia–Magyarország (Tv: Sport2)
5. FORDULÓ
Május 30. vagy 31.: Koszovó–Magyarország
6. FORDULÓ
Június 2. vagy 3.: Magyarország–Fehéroroszország