Női kézi: „Nem akarjuk, hogy a szerb rendőrök a szerb népet verjék”

TŐKE JÁNOS/MTITŐKE JÁNOS/MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 19:46
Péntek délután kellett volna megrendezni a Belgrádhoz közeli kovilovói sportközpontban a Szerbia–Koszovó junior (U20-as) női kézilabda világbajnoki selejtezős mérkőzést, azonban a találkozót Szerbia belügyminisztere, Nebojsa Sztefanovics biztonsági okokból nem engedte, hogy megtartsák. Az európai szövetség (EHF) a szerb válogatott kizárásával reagált.

„A szerbiai sportminiszterrel, Vanja Udovicsiccsal is egyeztettem, s a döntést közöltem Szerbia miniszter- és államelnökével is" – nyilatkozta Sztefanovics, aki hozzátette, a találkozót természetesen meg tudták volna szervezni:„A szerbiai sportminiszterrel, Vanja Udovicsiccsal is egyeztettem, s a döntést közöltem Szerbia miniszter- és államelnökével is" – nyilatkozta Sztefanovics, aki hozzátette, a találkozót természetesen meg tudták volna szervezni:

„Azonban mi lett volna ennek az ára? Az, hogy a szerb nép és a szerb rendőrség összecsap, egy olyan dolog miatt, amiben egyik fél sem hisz, s amelyik ellentétes a mi érdekeinkkel. Nem vagyunk arra felkészülve, hogy a rendőrség verje az embereket, csak azért, hogy a mérkőzést megrendezzék" – mondta a szerb belügyminiszter.

A kovilovói sportközponthoz jelen pillanatban képtelenség eljutni, a rendőrség minden utat lezárt. A találkozót eredetileg Kragujevacon kellett volna megrendezni, azonban a mérkőzés helyszínét megváltoztatták, miután egyre nagyobb lett az elégedetlenség, amikor kiderült, hogy a vendéglátó szerb válogatott mezén sem lehetnek nemzeti szimbólumok, és a himnuszt sem lehet lejátszani a találkozó előtt.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) megerősítette, hogy a találkozót nem rendezik meg. Az EHF korábban azt közölte, hogy a Szerbia–Koszovó mérkőzést nézők és a média képviselői nélkül kell megrendezni.

A világbajnoki selejtezőtornán az említett két válogatotton kívül még Norvégia és Szlovákia szerepel.

Vlora Citaku, Koszovó amerikai nagykövete a Twitteren jelezte, mennyire nem ért egyet a döntéssel:

„A két államelnök, Thaçi és Vucsics ma Brüsszelben találkoznak, hogy megbeszéléseket folytassanak a normalizációról. Ez idő alatt a szerb kormány úgy döntött, hogy nem engedélyezi a Szerbia–Koszovó U20-as kézilabda-mérkőzés megrendezését. Szeretik a kettős játékot, ugye?"

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a túlnyomó többségében albánok lakta területet. Ez lett volna a történelem első Szerbia–Koszovó mérkőzése, egyik sportág egyetlen korosztályában sem találkozott még a két ország válogatottja.

A meccs törlésére az európai szövetség (EHF) a szerb válogatott kizárásával reagált, de a selejtezőtornát a norvég, a szlovák és a koszovói csapat részvételével megrendezik Belgrádban. Az első helyezett jut ki a vb-re.

A junior-világbajnokságot július 1. és 15. között rendezik Debrecenben.

Legfrissebb hírek

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
2025.06.20. 17:55

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.30. 20:47

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36
Ezek is érdekelhetik