Női kézi: komoly elhatározásra jutott a Siófok kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 16:37
null
Pastrovics a Siófokból vonult vissza (Fotó: Siófok KC)
Húsz év után befejezi profi pályafutását Pastrovics Melinda, a Siófok női kézilabdacsapatának 36 esztendős kapusa, aki a szezon második felében már az edzői pályafutására koncentrál.

„Az elmúlt fél évben folyamatosan sérülések hátráltattak, a térdem már nem bírta olyan szinten a terhelést, mint korábban– beszélt az okokról az SKC Magazinnak Pastrovics Melinda. – Mivel én sem leszek fiatalabb, azt a racionális döntést kellett meghoznom, hogy befejezem a pályafutásomat. Négy éve foglalkozom már kapusokkal, és eddig is úgy terveztem, hogy a visszavonulásom után az utánpótlásban szeretnék dolgozni. Komoly terveim vannak, amelyekben a klubom is támogat. Szerencsére nem úgy történik most, hogy valami véget ér, és nem jön helyette semmi.”

Pastrovics szeretné, ha idővel olyan tehetségek kerülnének ki Siófokról, akik akár a magyar válogatott magját is alkothatják. Az első lépés az edzősködéshez szükséges képesítés megszerzése, az elkövetkező időszakban ezen fog dolgozni.

A Pasi becenévre hallgató kapus húszévesen került a Ferencvároshoz, amelynél kisebb megszakításokkal egy évtizedet töltött el. A zöld-fehérekkel magyar bajnok, kétszeres KEK-győztes és EHF-kupa-győztes lett, majd 2013-ban igazolt Siófokra.

„Belegondolni is őrületes, hogy húsz évig játszhattam. Örömmel emlékszem vissza erre az időszakra, amely alatt sok szép eredményt értem el. A mostani fiataloknak azt üzenném, legyenek vagányak és élvezzék ki minden percét, hogy azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, mert nem mindenkinek adatik ez meg.”

Az SKC Magazin Pastrovicsról szóló része 8:22-től:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik