Kálomista: A Veszprém kézilabdacsapata a legértékesebb sportmárka Magyarországon

– Egyszer, másfél éve már majdnem leköszönt, amikor 2016. május 29-én a Veszprém Kölnben kilencgólos vezetés után, hetespárbajban veszítette el a lengyel Kielce elleni BL-döntőt, és ezzel talán soha vissza nem térő esélyt szalasztott el. E mostani, második lemondásának mennyi köze van az elsőhöz?
– Remélem, lesz még visszatérő lehetősége a csapatnak. Viszont ez egészen más ügy. Tavaly azért ajánlottam fel a lemondásomat, mert volt egy öt évre szóló elképzelésünk arról, hogyan nyerhetjük meg a Bajnokok Ligáját, s ez 4 év, 364 nap, 23 óra 47 percen át működni látszott, de az utolsó 13 perc mindezt meghiúsította. Ekkor gondoltam azt, hogy változásra van szükség, aminek köszönhetően a csapat talán az utolsó lépést is képes lesz megtenni.

– Mi történt most?
– Megint útelágazáshoz ért a Veszprém. Amikor 2012-ben társelnök lettem, a klub gazdálkodása finoman szólva sem volt XXI. századi. Ezért hat évvel ezelőtt részvénytársaságot hoztunk létre, látható tulajdonossal. Meggyőződésem, hogy egy város, egy közösség nem tud úgy irányítani egy ilyen szintű sportvállalkozást, mint egy tulajdonos, akinek arca van, aki odaáll a csapat mellé. Mostanra elértük, megvalósítottuk a célunkat, olyan tulajdonost találtunk a részvénytársaság élére, aki szilárdan hisz abban, hogy érdemes ide befektetni, nagyon sokat áldoz a klubra. Természetes, hogy megvannak az elképzelései a jövőről, az irányításról, hozza magával az embereit, ők pedig a saját koncepciójukat. Ami persze sok tekintetben nem az ízlésemnek való, nem feltétlenül és nem mindig értek egyet a döntéseikkel, a módszereikkel, de ezt tudomásul kell venni, el kell fogadni. Most eljött az idő, amikor hátrébb kell lépni, és úgy gondolom, többet segítek azzal, ha távozom, mintha maradnék.

– Lemondása bejelentésekor talán korai lenne az elmúlt hat év teljes mérlegét megvonni, de mindenképpen érdemes rögzíteni, honnan hova jutott a Veszprém.
– Nagyon nehéz helyzetből indultunk, a megszűnés veszélye is fennállt. Egyszerre kellett a klub jelentős adósságállományát kezelni, tehát a múltat lezárni, és a jövőt, az új csapatot építeni. Egyértelmű célként határoztuk meg, hogy „hófehér” gazdasági vállalkozást hozzunk létre, az addiginál sokkal tisztább, átláthatóbb működéssel, finanszírozási rendszerrel. Csak erről az alapról válhattunk a világ egyik élcsapatává. Ehhez persze olyan szintű játékosok is kellettek, akik erre alkalmasak, és az első, döntő lépés Nagy Laci hazahozatala volt. Mert ő igazi vezéregyéniség, pályán és pályán kívül is köré lehetett szervezni az új csapatot.

– 2012-ben foglalta el a társelnöki pozíciót, ebben az évben tért haza Nagy László. 2009 júniusa óta nem szerepelt a válogatottban, itthon sokan felkészültek rá, hogy a londoni olimpián spanyol színekben látjuk viszont, BL-t nyert a Barcelonával, ott csapatkapitánnyá választották. Mégis miben bízott, hogyan nyitott, közeledett felé?
– Menedzserében, Szörnyi Attilában vetődött fel az ötlet, hogy Laci hazatérhetne. Először kétkedve fogadtam, aztán egyre nagyobb esélyt láttam rá. Több mint tízszer utaztunk el Barcelonába, Szörnyi, Hajnal Csaba és én, mire mindenben megállapodtunk Lacival és a klubjával, ahol tizenkét évet töltött el. Nem egy délután alatt dőlt el, hogy mindezt otthagyja, és hazajön. Az érkezése után viszont olyan játékosok kezdtek érdeklődni a Veszprém iránt, akiknek a szerződtetése korábban meg sem fordulhatott a fejünkben. A délszlávok után spanyol klasszisok, világbajnok sztárok jöttek hozzánk. Megalapoztuk a hírünket: erős lábakon álló, korrekt, családias hangulatú, egymásért küzdő csapat alakult ki, amely bárhol, bárkit képes legyőzni, és fantasztikus szurkolótábor előtt vívja a hazai mérkőzéseit. Sokan gondolták úgy, hogy ebbe szívesen belekóstolnának, és csupán egy játékos volt, aki idő előtt távozott Veszprémből, Pálmarsson.

– A férfi Bajnokok Ligájában az oda-vissza vágós döntő helyett 2010-ben vezették be a négyes végjátékot, a final fourt, és a Veszprém kezdettől oda vágyott. Az első négy kiírásban hiába, a következő négy szezonban, 2014 és 2017 között viszont mind a négyszer eljutott Kölnbe. Ennyire közvetlen lenne az összefüggés egy klub, egy csapat irányítása, menedzselése és eredményessége között?
– Rajtunk kívül csak a Kiel volt képes sorozatban négyszer bekerülni a final fourba. Amikor ez először sikerült nekünk, a szurkolók hatalmas ünnepségsorozatot rendeztek, most már szinte alapelvárás a négyes döntő, és szerintem joggal. 2014-ben két vereséggel negyedikek lettünk, 2015-ben az elődöntőt már megnyertük, de a döntőt simán elveszítettük, 2016-ban tizenhárom perccel a döntő vége előtt kilenc góllal vezettünk, 2017-ben pedig, miután egy góllal kikaptunk a Paris SG-től, végre először nyertünk a második napon, négy góllal a Barcelona ellen. Remek széria. Ebben az időszakban kétszer elsők lettünk a SEHA Ligában (Dél- és Kelet-Európa legerősebb klubjainak nemzetközi tornája – a szerk.), klubvilágbajnoki döntőt játszottunk. Mindennek meg kellett teremteni a feltételeit, és nem kizárólag az anyagiakra gondolok. A BL-siker nemcsak a költségvetésen múlik, hanem a csapaton belüli, a játékosok és a vezetők közötti emberi viszonyokon is.

– A klub itthon egyeduralkodóvá vált, a Szeged 2007-es bajnoki győzelme óta a Veszprém tízszer nyerte meg az aranyérmet. Pedig fő ellenfelének tulajdonosa az ország egyik legtehetősebb, legsikeresebb üzletembere, a kispadján spanyol sztáredző ül, aki hazája válogatottját világbajnoki címre vezette 2005-ben, a kerete bővelkedik remek légiósokban. Ezért is hallani, hogy a két rivális között csökken a távolság, de ennek idén ősszel éppen az ellenkezője igazolódott be: a Veszprém minden korábbinál nagyobb különbséggel, kilenc góllal tarolt Szegeden. Kifutott eredmény volt, vagy a valós képet tükrözte?
– A Szegedet nagyra tartom, nagyon jó csapat. Legutóbb két fantasztikus, izgalmas kupadöntőt játszottunk vele, de tény, itthon évek óta a Veszprém nyert meg mindent, amit csak lehet. Vitathatatlan, hogy kicsit mindig előbbre jártunk, mint a Szeged.

– Ennek egyik jeleként, következményeként csupán a Veszprémnek van országos, sőt a határokon is túlnyúló szurkolótábora. Mostantól, exelnökként közéjük tartozik majd?
– Harminc éve kötődöm a Veszprémhez, szurkolóként már 1992-ben ott voltam a Milbertshofen elleni győztes KEK-döntőn. A Cozma-gyilkosság tragédiájától a legfelemelőbb sikerekig nagyon sok minden hozott és tartott össze bennünket, ezeket a pillanatokat, emlékeket nyilván nem lehet elfelejteni. Az érzelmi részén túl úgy gondolom, ma a Veszprém kézilabdacsapata a legértékesebb sportmárka Magyarországon, sőt Európa-szerte ismerik, jegyzik, külföldön is alakultak fanklubjai. Tudomásom szerint a BL-döntőt 150 millióan nézték. Létrehoztunk egy értéket, amelyre vigyázni kell, amelyet növelni kell. Nagyon bízom benne, hogy az utódaink ezt ugyanolyan elszántsággal teszik, ahogyan mi tettük.