Férfi kézi: búcsúzik a két francia legenda, de csak a válogatottól

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 18:33
null
Sokat köszönhet nekik a francia kézilabdázás
A France 2 hétfői értesülései beigazolódtak: a két korszakos francia kézilabdázó, Thierry Omeyer és Daniel Narcisse azért hívott össze sajtótájékoztatót keddre, hogy bejelentsék visszavonulásukat a válogatottól.

„Ha létezik ideális vagy legalább megfelelő pillanat egy ilyen döntés meghozatalához, akkor az a világbajnoki cím megszerzését követő időszak” – mondta Omeyer. „Persze így is roppant nehéz kimondani, hogy vége” – tette hozzá az irányítót és átlövőt is játszó Narcisse.

A két kézilabdázó csak a válogatottól vonul vissza, és azt sem azonnali hatállyal teszi: a tavaszi Eb-selejtezőkön (kétszer Norvégia, egyszer-egyszer Litvánia és Belgium ellen) még a szövetségi kapitány rendelkezésére állnak.

Klubszinten tovább folytatják karrierjüket: szerződésük 2018-ig szól a PSG-vel, amellyel szeretnék elhódítani a Bajnokok Ligáját.

Omeyer 1999-ben védte először a felnőtt válogatott kapuját, pályafutása alatt 356-szor lépett pályára a nemzeti csapatban. Mindent megnyert, amit csak lehet: két olimpiai bajnoki aranyhoz és egy ezüsthöz, öt világbajnoki címhez és két bronzhoz, valamint három Eb-sikerhez és egy harmadik helyhez segítette Franciaországot.

Az „Air France"-ként becézett, 37 esztendős Narcisse 2000-ben debütált, és 309-szer játszott a válogatottban – egy vb-aranyat leszámítva ugyanolyan éremkollekcióval rendelkezik, mint a negyvenéves kapus.

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
7 órája

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
13 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.09.30. 08:26

Játékossors: visszavonult a 18-szoros holland válogatott Bas Dost

Minden más foci
2025.09.26. 17:07

Sergio Busquets az év végén visszavonul – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.21. 19:30

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00

Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni, még hat-hét évet érez magában

F1
2025.09.19. 13:19
Ezek is érdekelhetik