Férfi kézi: Ljubomir Vranjes trófeával távozna a Flensburgtól

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 17:13
Az SG Flensburg csapatkapitánya, Tobias Karlsson már december vége óta hallotta a pletykákat, hogy edzőjük, Ljubomir Vranjes elhagyhatja a kézilabdacsapatot, de úgy érzi, ez nem zavarta meg a fejeket. A nyártól a Telekom Veszprémet és a magyar válogatottat irányító szakember elárulta: trófeával búcsúzna el a német csapatától.


Szerdán szuperrangadóval kezdődik meg a kézilabda Bundesliga tavaszi szezonja, a listavezető SG Flensburg a második THW Kiel csapatát fogadja várhatóan 6300 néző előtt. A hazai játékosok különös hangulatban készülhetnek a derbire, hiszen ez lesz az első mérkőzésük azóta, hogy hivatalossá vált: vezetőedzőjük, Ljubomir Vranjes a nyártól már a Telekom Veszprém csapatát és a magyar válogatottat irányítja.

Pedig ügyelniük kell rá, hogy ezen a mérkőzésen semmi se zavarja meg a fejeket, hiszen két bajnokesélyes gárda találkozik egymással.

„Egy győzelem mindig nagyon fontos, de azért a bajnoki címről még nagyon korai lenne beszélni" – idézi a találkozóval kapcsolatban az ndr.de a Nemzeti Sportnak nemrég exkluzív interjút adó szakember szavait.

A portál feltette a kérdést, hogy a körülmények ismeretében hogyan tudnak a játékosok és az edző kizárólag a jelenlegi feladataikra koncentrálni.

„A profi világban már hozzászoktunk ahhoz, hogy a kézilabdázók és a trénerek kluboktól ajánlatokat kapnak – reagált a feltevésre a csapat kapitánya, Tobias Karlsson. – Az is normális, hogy egy-egy ilyen lehetőségre igent is mondjon valaki. Már december óta hallottuk a pletykákat arról, hogy az edzőnk elhagyhat minket, de ezt teljesen ki tudtuk zárni, nem zavarta meg a fejeket."

Vranjes hangzatos kijelentéssel nyomatékosította, hogy távozás ide vagy oda, ellenfeleik egy pillanatra sem lélegezhetnek fel.

„Trófeával szeretném itt hagyni a Flensburgot, mert úgy érzem, az lenne a méltó búcsúajándék a klub számára."

A Flensburg és a Kiel között egy pont a különbség a tabellán, a két csapat rangadóját szerda este 7 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

A Flensburg és a Montpellier játssza a férfi kézilabda El-döntőt

Kézilabda
2025.05.24. 20:03

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08
Ezek is érdekelhetik