Ég és föld között – Ballai Attila jegyzete

Az ember alkalmazkodóképes lény, évekig elél a tengerszint alatt vagy a felhők felett is. Szervezete a gyors és drasztikus emelkedést, süllyedést sínyli meg, ilyenkor zihál a tüdő, kalapál a szív, vérbe borul vagy éppen vészesen kiürül az agy. Az istenadta szurkolóra e hatások fokozottan érvényesek.

Például akkor, ha férfi kézilabda-válogatottunk pénteken réveteg játékkal kikap a fehéroroszoktól, vasárnap parádézva intézi el az olimpiai bajnok dánokat, majd kedden alulmarad a norvégokkal szemben. Pedig tegnap nem történt semmi rendkívüli – ellentétben a dánok feletti diadallal. Csakhogy ilyenkor válik a „csoda”, a bravúr mércévé.

Ez általános hiba és veszély, hiszen minden viszonyítás kérdése.

Futballistáinkat az 1950-es évtizedben még az elveszített berni finálé, az 1960-asban a két elpackázott vb-negyeddöntő, az 1970-esben már az argentinokkal, olaszokkal, franciákkal szemben monoton „elbukott” három csoportmeccs miatt kárhoztatták. Tovább haladva lejtmenetben, 1986-ban a szovjetektől beszedett hatosba pusztultunk bele, aztán a közelmúltban az Irapuatóban rojtosra lőtt kapus, Disztl Péter azt találta mondani: ő bizony ma már a 0–6 tudatában is örömmel felülne a Mexikóba induló gépre. Mert harminc hosszú éven át csak kényszerleszálltunk, földhöz csapódtunk.

Mércénk a nullához közelített, majd ott megállapodott. Ezért borította el örömáradat a pesti utcát a tavaly júniusi Eb-n, így válhatott idollá Szalai, Fiola és a többiek, ezért választották a nyolcaddöntőben 4–0-ra vesztes legénységet itthon az év csapatává.

Ugyanezt az utat bejártuk női kosárlabda-válogatottunkkal is. Az 1980-as évek három Eb-bronzát rendre fanyalgás fogadta, 2009-ben már azon sopánkodtunk, hogy egy árva meccset sem nyertünk a kontinenstornán, Rátgéber László szövetségi kapitány ellenben arra intett: még azt is vissza fogjuk sírni, hogy egyáltalán kijutottunk. Igaza lett. Tavaly már hozsánna járt a puszta kvalifikációért.

Férfi kézilabda-válogatottunk a franciaországi világbajnokságon megállította a más sportágakban oly sokszor átélt süllyedést, megkapaszkodott – nem az utolsó szalmaszálban, a világelitben. Messze a nulla ponttól. A földkerekség nyolc legjobb csapata között.

Ezért tanuljunk meg eredményeket jelen időben méltányolni. Mert a közeli és távoli jövőben sokkal nagyobb szenzáció lesz legyőzni a dánokat, mint kikapni a norvégoktól.