Kézi: „Rendesen cukkoljuk Martínt, amióta román kapitány”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.05. 12:21
null
„A győri edzésen mondtam is Ambrosnak: Ma­gyarország–Románia egy-nulla.” (Fotó: Földi Imre)
Tomori Zsuzsanna, a Győr átlövője elmondta, hogy amióta Ambros Martín, az ETO edzője egyben a román válogatott szövetségi kapitánya is, rengeteg zrikát kap a szakember a zöld-fehérek edzésén.

„Két hete nyerni tudtunk ellenük. Utána a győri edzésen mondtam is Ambrosnak: Ma­gyarország–Románia egy-nulla. A lányokkal rendesen cukkoljuk az edzőnket, de ez rendjén is van, hiszen egy magyar–román meccs mindig pikáns” – mondta a Borsnak a sérülés miatt itthon maradt Tomori Zsuzsanna.

A Győri ETO játékosa szerint Ambros Martín külön tudja választani a válogatott- és a klubkarriert.

„Mint ahogy én sem dobnék kevesebb gólt a románoknak azért, hogy az Ambros-csapat ne kapjon ki nagyon, nyilván ő sem finomkodik majd.”

A magyar válogatott ma megkezdi szereplését a svédországi Európa-bajnokságon, az első ellenfél Csehország lesz 18:30-kor. Ha a mieink továbbjutnak a csoportból, a középdöntőben a Martín vezette Romániával is összecsaphatnak.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A HÉTFŐI PROGRAM
C-CSOPORT (Malmö)
18.30: MAGYARORSZÁG–Csehország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Montenegró–Dánia
D-CSOPORT (Helsingborg)
18.30: Oroszország–Horvátország (Tv: Sport1)
20.45: Norvégia–Románia

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC – Németország)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38

Női kézilabda: a magyar válogatott az első kalapba került a világbajnokság sorsolásán

Kézilabda
2025.05.14. 11:26

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

Kézilabda
2025.04.17. 14:43

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
2025.04.15. 09:18
Ezek is érdekelhetik