Kézi: rangos kitüntetés Kovács Péternek és Andorka Sándornak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 16:35
Címkék
A magyar kézilabda két emblematikus egyénisége, az egyaránt sportdiplomata Andorka Sándor és Kovács Péter kapott rangos kitüntetést.

A megalakulása 25. évfordulóját ünneplő Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hét végén St. Wolfgangban (Ausztria) rendezte tisztújító kongresszusát, amelynek keretében a vezetőség kitüntette a nemzetközi tevékenységtől visszavonuló Andorka Sándort (71). A volt nemzetközi játékvezető, aki húsz éven át tevékenykedett az EHF versenybizottságában, valamint a bíró- és delegátusképzésben az EHF Special Award díját kapta.

A kongresszuson szintén részt vevő vb-ezüstérmes (1986) Kovács Péter (61), az évszázad magyar játékosa St. Wolfgangban értesült, hogy fővárosunk közgyűlése Papp László Budapest-sportdíjjal tüntette ki. Kovács Péter, aki európai mesteredző, az EHF-ben a módszertani bizottság nevelésért és edzéselméletért felelős, a kongresszuson újraválasztott tagja.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik