Női kézi: nem súlyos a válogatott beálló sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 14:39
Jó hírekkel szolgált kedden elszenvedett sérülésével kapcsolatban Mészáros Rea, a Ferencváros és a magyar kézilabda-válogatott beállója.

Kedden megsérült a magyar válogatott siófoki edzőtáborában Mészáros Rea. A Ferencváros játékosának a térdével akadtak gondok, ám a vizsgálatok szerencsére kimutatták, hogy közel sem olyan súlyos a sérülés, mint attól elsőre tartottak.

„Az edzésen rosszul léptem, megcsúszott a talpam, és ahogy elestem, megfeszült a térdem – mondta Mészáros a ferencvaros.hu-nak. – Korábban voltak már apróbb problémáim a térdemmel, de ez sokkal jobban fájt annál, mint eddig bármikor.”

„Mivel nem igazán tudtam ráállni a sérült lábamra, félő volt, hogy nagyobb a baj, de a vizsgálatok azt mutatták, hogy a szalagok épek a térdemben. A jegelésnek és pihentetésnek köszönhetően nincs is bedagadva, sokat javult az elmúlt másfél napban, és már rá is tudok nehezedni. A kihagyás hosszáról egyelőre nem tudok pontosat; a következő napok biztosan pihenéssel telnek, aztán meglátjuk, miként reagál a térdem a terhelésre.”

A 22 esztendős beálló a válogatott gyakorlásain ezen a héten már nem tud részt venni, sőt, csütörtökön ki is költözött a siófoki hotelből.

„Eléggé lelomboz a sérülés, mert nagyon szerettem volna bizonyítani a válogatottban és a Fradiban is. Egyelőre nem tudok mást tenni, mint várni, aztán az orvosokkal konzultálva eldől majd, hogy mikor állhatok újra edzésbe” – fejezte be a Ferencváros kézilabdázója.

Mészáros helyére az érdi Szabó Laurát és a mosonmagyaróvári Dombi Lucát hívta be a keretbe Kim Rasmussen szövetségi kapitány. A csapat szombaton 18 órától Szlovénia ellen lép pályára.

A NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapus:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Oguntoye Viktória (Dunaújvárosi KKA)
Jobbszélső: Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövő: Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC/német)
Irányító: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beálló: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Szabó Laura (Érd), Kisfaludy Anett (Érd), Pásztor Noémi (NEKA)
Balátlövő: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok KC)
Balszélső: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Hársfalvi Júlia (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Október 8., 18.00, Siófok: MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Ilyés Ferenc: Úgy gondoljuk, megtaláltuk a tökéletes edzőket a két válogatotthoz

Kézilabda
2024.12.21. 07:12

Ne legyen langyos! – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
2024.12.20. 23:31

NS-sorrend: így láttuk mi és így olvasóink Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatottunkat

Kézilabda
2024.12.18. 06:30

Tíz góllal legyőztük Észak-Macedóniát, jöhet a középdöntő!

Kézilabda
2024.12.02. 19:32

Dráma helyett vígjáték – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2024.11.30. 23:19

Fantasztikus győzelmet arattunk a svédek ellen Debrecenben, majd az is kiderült, megvan a csoportelsőség!

Kézilabda
2024.11.30. 19:30

„A B-közép szereti a bort, a sört és a nagy bravúrokat bemutató Pálingert”

Kézilabda
2024.10.29. 10:35

Golovin Vlagyimir: Simon Petra itt van, biztos, hogy játszani fog, segítve a válogatottat

Kézilabda
2024.10.23. 06:47
Ezek is érdekelhetik