Kézilabda: jövőre megrendezik az első Konföderációs Kupát?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 14:06
null
A német és a katari válogatott újabb tornán csaphat össze (Fotó: Reuters)
Elképzelhető, hogy 2017-től kezdve kézilabdában is összecsapnak egymással egy torna keretén belül a földrészek legjobb válogatottjai.

 

Labdarúgásban 1992 óta mérik össze erejüket a földrészek legjobb nemzeti csapatai (1997-től nevezik Konföderációs Kupának a tornát), és elképzelhető, hogy kézilabdában is lesz ilyen esemény.

Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) egyiptomi elnöke a szervezet igazgatótanácsának legutóbbi ülésén bemutatta a Konföderációs Kupa tervezetét. Az ötletgazda az UFA Sports nevű cég, amely a televíziós és marketingjogokat birtokolná, az IHF pedig a hivatalos szervezője és jogtulajdonosa lenne az eseménynek.

A kézilabda Konföderációs Kupát kétévente rendeznék meg, elsőként 2017-ben, Lengyelországban. Hat válogatott venne rajta részt: a világbajnok vagy az olimpiai bajnok, a rendező ország, az Európa-bajnok, egy szabadkártyás válogatott és két másik ország csapata (például Afrika és Ázsia bajnoka).
Két hármas csoportban kezdődnének a küzdelmek, az első két helyen végzők elődöntőt játszanának, majd következne a finálé. A viadalt négy nap alatt bonyolítanák le, egy helyszínen.

Az UFA Sports 100 ezer svájci frankot fizetne az IHF-nek a licencjogért, a hat részt vevő válogatottnak pedig összesen 900 ezer svájci frankot.

A nemzetközi kézilabda versenynaptára a klubsorozatokkal és a világeseményekkel már így is nagyon sűrű, így kérdéses, hogy lesz-e helye és létjogosultsága a Konföderációs Kupának.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Megvannak a kalapok, ezeket a csapatokat kaphatja a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.08.10. 13:41

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik