Kézi EHF-kupa: norvég ellenféllel kezd a Csurgó, lengyellel a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 12:40
null
Főszerepben a 208 golyó (Fotó: EHF)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a női és a férfi EHF-kupa első két selejtezőkörének sorsolását, amelyben öt magyar csapat érintett.

Nagyszabású sorsolást tartottak az EHF-nél, összesen 208 golyót húztak ki. A kis országok kiscsapatainak kiírt Challenge-kupával kezdték, itt nem volt magyar érintett.

Nem úgy, mint az EHF-kupában. A nőknél eredetileg az első selejtezőkörben nem kezdett volna magyar csapat, de az európai szövetség az elsőre kiadott kiemelésnél kihagyott több csapatot, a javított változatban pedig az Alba Fehérvár már átcsúszott ebbe a szakaszba (meccsnapok: szeptember 10/11. és 17/18.). A magyar együttes kiemeltként várta a sorsolást, amelyen a lengyel Vistal Gdyniát kapta meg, a párharcot otthon kezdi. Továbbjutása esetén a román HCM Roman következik.

A második körben (meccsnapok: október 15/16. és 22/23.) bekapcsolódó Érd az Issy Paris–Brühl párharc továbbjutójával küzd meg, míg a DVSC-re a Nantes–Alavarium győztese vár. Az Érd otthon, a DVSC idegenben játssza az első meccset.

A címvédő Dunaújváros csak a novemberi, harmadik körben lesz érdekelt. Az idei szezontól a nőknél is összevonták az EHF-kupát és a KEK-et, így a selejtező után csoportkör jön, amelyet követően negyeddöntőben döntenek a négyes döntőbe kerülésről.

A férfiaknál a Csurgó már az első selejtezőkörben (meccsnapok: szeptember 3/4 és. 10/11.) érdekelt, és a norvég Bodőt kapta meg, míg a másodikban (meccsnapok: október 8/9. és 15/16.) bekapcsolódó Balatonfüredre a macedón Prilep vagy a svájci Winterthur vár. A Csurgó és a Balatonfüred is hazai pályán kezd. Továbbjutása esetén a Csurgó a második körben egy BL-selejtezőből érkező ellenféllel küzdhet meg.

A Tatabánya csak a négycsoportos, tizenhat csapatos főtáblára jutásért rendezendő, novemberi harmadik körben száll be a selejtezőbe, az ellenfelet (a Dunaújvároshoz hasonlóan) csak egy későbbi sorsoláson határozzák meg.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

Alba Fehérvár–Vistal Gdynia (lengyel)
Meccsnapok: szeptember 10/11. és 17/18.
2. FORDULÓ
Érd
–Issy Paris (francia)/Brühl Handball (svájci)
HCM Roma (román)–Alba Fehérvár/Vistal Gdynia (lengyel)
Nantes (francia)/Alavarium (portugál)–DVSC-TVP
Meccsnapok: október 15/16. és 22/23.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

Csurgó–Bodö (norvég)
Meccsnapok: szeptember 3/4 és. 10/11.
2. FORDULÓ
Balatonfüred–Prilep (macedón)/Winterthur (svájci)
Csurgó/Bodö (norvég)–a 2-es számú BL-selejtezőcsoport 4. helyezettje
Meccsnapok: október 8/9. és 15/16.

 

Legfrissebb hírek

Filipovity Márkó: Rögtön megtetszett a Porto ajánlata

Kosárlabda
2025.07.23. 10:28

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Az Esztergom svájci vagy szerb ellenféllel csap össze az Európa-ligában, a Mosonmagyaróvár görög riválist kapott

Kézilabda
2025.07.15. 12:28

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27
Ezek is érdekelhetik