Női kézi: „Nagyot álmondtunk, talán túl nagyot is” – mondják Siófokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 13:55
A sikertelen szezon után komoly átalakulás zajlik a Siófok női kézilabdacsapatánál, amelyről Fodor János ügyvezető nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.

Mint ismert, a Siófok vezetősége néhány napja „nagytakarítást végzett", és közös megegyezésselfelbontotta Christian Dalmose dán tréner, valamint több játékos – Daniela Piedade, Macarena Aguilar, Silje Petersen, Valentyna Salamakha és Irina Nyikityina – szerződését.felbontotta Christian Dalmose dán tréner, valamint több játékos – Daniela Piedade, Macarena Aguilar, Silje Petersen, Valentyna Salamakha és Irina Nyikityina – szerződését.

A klub kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy a gárdát a jövőben Horváth Roland irányítja, a szakmai igazgató pedig id. Kiss Szilárd lesz.

„2015-ben ráléptünk egy északi vonalra, olyan vezetőedzőt és elismert külföldi játékosokat igazoltunk le, akikkel úgy gondoltuk, hogy sikereket fogunk elérni. A befektetett pénz és munka függvényében komoly eredményeket vártunk el az idei szezontól és bár hiába szerepeltünk kiválóan hét hónapon keresztül, a végeredményt tekintve minden várakozást alulmúltunk. Nagy csalódás volt ez számunkra, mert nagyot álmodtunk, talán túl nagyot is. Tisztában vagyok azzal, hogy a felelősség nemcsak a játékosoké és a vezetőedzőé, a menedzsment is számos hibás döntést hozott. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy minden döntésünket a siker és a minél jobb eredmények elérésének érdekében tettük, de utólag már látjuk azt is, hogy miben hibáztunk" – mondta Fodor János a siofokkc.hu-nak.

„Az elmúlt hetekben értékeltük a történteket és a megfelelő következtetések levonása után egy új irányvonalat határoztunk meg. Egy új korszak kezdődik a klub életében, építkezni szeretnénk. Ahogy már többször is említettem korábbi nyilatkozataimban, továbbra is az a célunk, hogy a Siófok KC komoly szerepet tudjon betölteni a magyar női kézilabdában. Christian Dalmose 14 hónap után közös megegyezéssel távozott, mint ahogy számos külföldi játékos is. Figyelembe kellett vennünk a Magyar Kézilabda-szövetség azon döntését, miszerint az NB I-ben a 2016–2017-es szezonban a nőknél legfeljebb négy külföldi kézilabdázó játékengedélye váltható ki a szezonra csapatonként és minden további külföldi sportoló játékengedélyének kiváltása kézilabdázóként 3 millió forint térítés mellett lehetséges."

„Voltak olyan játékosok is, akiket nem azért küldtünk el, mert nem elég jók. Ilyen például Szalamaha vagy Piedade. Ésszerű döntéseket kellett hoznunk figyelembe véve azt is, hogy az idei gyenge szereplés miatt minden bizonnyal kevesebb lesz a jövő évi költségvetésünk. Ettől független nem gondolom azt, hogy jövőre gyengébbek lennénk. Idén rengeteg problémánk adódott a belső pozíciók minőségével és ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Nyáron klasszis játékosok érkeznek ezekbe a csapatrészekbe és a szakmai stábbal továbbra is dolgozunk a keret kialakításán, ami még nem végleges. Egy olyan jövőt képzelünk el, amelyben főként magyar játékosok szerepelnek. A saját nevelésekre is támaszkodni szeretnénk. Lesznek külföldiek, de csak olyanok jöhetnek szóba, akik kiemelkedő képességűek. Horváth Roland kinevezése tűnhet akár rizikósnak is, de ő egy fiatal, tehetséges, ambiciózus edző, aki Kiss Szilárd támogatásával sikeres lehet. Nagy a bizalmunk felé" – zárta az ügyvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik