Férfi kézi: Szegedről és Füredről is erősít a Tatabánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 17:40
A minap szerződtetett Ilyés Ferenc után újabb Szegedről elengedett nagy halat fogott ki a Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata: a bosnyák válogatott Vladimir Vranjes ugyanis követi a 34 éves magyar válogatott balátlövőt. Várható, hogy ő is egyik oszlopa lesz Vladan Matics edző ismét bajnoki bronzérmet szerző, a napokban éppen jelentősen átalakuló együttesének, amely a Balatonfüredről megszerezte Szöllősi Balázst.

„Kilenc játékostól köszöntünk el az évzárónkon, a helyükre kiszemeltekkel pedig lassan befejeződnek az egyeztetések – mondta Marosi László klubelnök a Nemzeti Sportnak. – A szintén kitűnő Martin Mazák helyére két évre szerződtetett, BL-színvonalon kézilabdázó Vranjestől nagyon sokat várunk támadásban és védekezésben is."

Díaz Ivo visszavonulása miatt csak a fiatal Juhász Ádám maradt irányító poszton, így a Tatabánya idei, egyik legnagyobb riválisától leigazolta a veszprémi születésű, 23 éves Szöllősi Balázst. Marosi László a klub honlapjának elmondta, hogy a 190 centi magas irányító két évre kötelezte el magát a Bányászhoz.

Tatabányáról távozott Bodó Richárd, Nikola Crnoglavac, Katzirz Dávid, Marko Krszmancsics, Lele Ákos, Martin Mazák, Rade Mijatovics, Törő Szabolcs és befejezte Díaz Ivo.

Legfrissebb hírek

Kiss Balázs 17 kilót fogyott, s a veterán-vb-re visszatér

Egyéb egyéni
2025.10.09. 07:10

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
2025.10.04. 18:43

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17
Ezek is érdekelhetik