Női kézi: Kim Rasmussen nem folytatja a lengyeleknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 21:03
A Lengyel Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján tudatta, hogy Kim Rasmussen nem folytatja a munkát a női válogatott élén, mert elfogadta egy másik szövetség ajánlatát.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport információja szerint Rasmussen az egyik jelölt a magyar válogatott szövetségi kapitányi pozíciójára. A 43 éves dán szakemberről, aki a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe vezette a román CSM Bucuresti együttesét, a magyar szövetség korábban megerősítette, hogy tárgyalásban állnak vele. Mint korábban beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport információja szerint Rasmussen az egyik jelölt a magyar válogatott szövetségi kapitányi pozíciójára. A 43 éves dán szakemberről, aki a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe vezette a román CSM Bucuresti együttesét, a magyar szövetség korábban megerősítette, hogy tárgyalásban állnak vele.

Rasmussen szerződése augusztus végén jár le a lengyeleknél, így a júniusi Finnország és Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezők lesznek az utolsó mérkőzések, ahol ellenfelünket irányítja. 2010 nyarán vette át a lengyel válogatottat, amellyel kétszer is negyedik helyen végzett a világbajnokságon.

Úgy tudjuk, a másik jelölt a magyar kispadra a 47 éves spanyol Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC kétszeres BL-győztes szakvezetője, aki Elek Gáborral felesben jelenleg is betölti a szövetségi kapitányi posztot.

A magyar szövetség a női BL május 7–8-i final fourja után hozhatja meg a végleges döntést a kapitányi posztról.

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38

Női kézilabda: a magyar válogatott az első kalapba került a világbajnokság sorsolásán

Kézilabda
2025.05.14. 11:26

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

Kézilabda
2025.04.17. 14:43

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
2025.04.15. 09:18
Ezek is érdekelhetik