Kézilabda NB I: 14 csapatos lesz a férfi és a női bajnokság

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 09:30
null
A következő szezonban nem lesz rájátszás a női NB I-ben (Fotó: Földi D. Attila)
Mivel már dübörög a hazai kézilabda-bajnokságok rájátszása, lassan aktuális a kérdés, hogy néz ki a következő, 2016–2017-es évad. A játékoskeretek tervezéséhez nem árt tudni legalább annyit, hogy hány csapat esik ki az NB I-ből, mennyi jut fel, és hányan alkotják majd a jelenleg 12 csapatos női és az aktuálisan 14 csapatos férfi első osztályt.

 

Többféle elképzelés is ütközött a folytatásról az utóbbi hónapokban: a szakma egy része a tizenhat csapatos bajnokságért kardoskodott (minél több magyar kézilabdázó léphet pályára az első osztályban, annál jobb), volt akinek tetszik a mostani rendszer, akadt, aki a rájátszásért tört lándzsát (mert ott a valódi izgalom), volt, aki ellene (mert sok a töltelékmeccs). Így eltartott egy ideig, amíg a sportág legjelesebb érdekeltjeit (hangsúly az első két szótagon) tömörítő munkacsoportban megszületett a konszenzusos javaslat, amelyet aztán a szakmai és verseny-, a játékvezetői bizottság és a liga is elfogadott, majd hétfőn a szövetség elnöksége is áldását adta rá.

És hogy hány csapatos lehet a férfi és női kézilabda NB I?

Nos, aki a „tizennégy és fél” választ tippelte, már nyert is.

„Tizennégy klub indul az NB I-ben, körmérkőzéses rendszerben, a hölgyeknél rájátszás nélkül, a férfiaknál viszont még nem dőlt el, hogy esetleg lesz-e bajnoki döntő. A nőknél így nem lesz kieső, ketten feljutnak a másodosztályból. – mondta Novák András, a szövetség főtitkára. – Emellett a juniorválogatott minden csapattal megmérkőzik egyszer Balatonbogláron, kvázi hazai pályán, de ezeknek a találkozóknak az eredményei nem számítanának bele a bajnokságba. A juniorok így többet készülhetnek, jobban fejlődhetnek, elvégre a lányoknál például a mostani csapat adja majd a 2018-as hazai U20-as világbajnokságon szereplő válogatott gerincét. A szövetség számára az volt a fontos, hogy az utóbbi évek rengeteg változtatása után stabil rendszert fogadjon el a sportág. A létszámemelés mellett szól, hogy így több lehetőség jut a magyar játékosoknak, és ennek érdekében továbbra is tervben van a légiósok számának ésszerű keretek közé szorítása, amiről május közepéig szintén döntés születhet.”

Az elnökség nem döntött a férfi és a női válogatottak szövetségi kapitányairól, erre valószínűleg a női BL május 7–8-i final fourja után kerül sor.

Legfrissebb hírek

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 órája

Férfi kézilabda NB I: döntetlent játszott a PLER Budakalászon

Kézilabda
8 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
11 órája

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

A Budai Farkasok legyőzték az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.17. 21:19

Kikapott az újonctól a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:20

Férfi kézilabda NB I: három meghatározó játékosával is hosszabbított a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2025.10.15. 12:25
Ezek is érdekelhetik