Férfi kézi BL: kiesett a címvédő, a Barca nem lesz ott Kölnben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 20:07
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Barcelona ugyan ledolgozta idegenbeli ötgólos hátrányát, az utolsó percek mégis a THW Kiel felé billentették a mérleget, így a német csapat jutott be a kölni final fourba, a címvédő pedig kiesett a nyolc között.

Az első félidő játéka alapján úgy tűnt, hogy a katalán csapat csak futni fog az eredmény után a párharcban, és nem lesz valós esélye a Kiel ellen, amely Dominik Klein és Marko Vujin vezetésével kezében tartotta a továbbjutást, és 14–13-ra vezetett a szünetben. A német csapat rendkívül pontosan játszott, az EHF statisztikái szerint az első félidőben egy eladott labdája sem volt.14–13-ra vezetett a szünetben. A német csapat rendkívül pontosan játszott, az EHF statisztikái szerint az első félidőben egy eladott labdája sem volt.

Nem adta viszont olcsón a Barca, olyannyira nem, hogy a második játékrészben rendkívül egységes csapatjátékot mutatva átvette az irányítást, néhány könnyű gólt is szerzett, támadásait pedig sorra eredményesen fejezte be, így a kieliek „lecserélhetetlen” kapusát, Niklas Landint Alfred Gíslason kénytelen volt leültetni a kispadra.

A Barcelona öt perccel a vége előtt, 31–26-nál ledolgozta hátrányát, még ha a Kiel több idegenbeli gólja miatt nem is állt továbbjutásra. Ekkor azonban Joan Canellas megrázta magát, a spanyol játékos három gólt lőtt egymás után a megelőző percekben szinte áthatolhatatlannak tűnő katalán falnak, miközben a padról visszatérő Landin elkapta a fonalat, és ezzel – 33–30-as veresége ellenére – a német bajnokcsapat jutott a kölni final fourba.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német) 33–30
(13–14)
Gólszerző: R. Entrerríos 6, Zsaluz, K. Lazarov, G. V. Sigurdsson 5-5, Gurbindo, Tomás 4-4, Arino 3, Sarmiento, ill. Vujin, Canellas 6-6, Klein 5, Duvnjak 3, Ekberg, Anic, Brozovic 2-2, Jaanima, Weinhold, Sprenger, Wiencek
Továbbjutott:
a Kiel, 59–57-es összesítéssel

FÉRFI KÉZI BL, NEGYEDDÖNTŐ
PPD Zagreb (horvát)–PSG (francia)

20–28

máj. 1. , 17.00
Kiel (német)–Barcelona (spanyol)
29–2430–33
59–57
Vardar Szkopje (macedón)–MVM VESZPRÉM26–2930–3056–59
Flensburg (német)–Kielce (lengyel)28–2828–2956–57
FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A NÉGYES DÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Silkeborg (dán)–Granollers (spanyol) 32–26

Továbbjutott: a Granollers, 56–56-os összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
Chambéry (francia)–Saint-Raphael (francia) 29–22
Továbbjutott: a Chambéry,
54–52-es összesítéssel

NŐI KÉZILABDA CHALLENGE-KUPA
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Kastamou Genclik (török)–Rocasa Gran Canaria (spanyol) 25–29 (9–14)

Legfrissebb hírek

Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

Kézilabda
2025.07.04. 21:17

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik