Elek Gábor: A keret kihozta magából a maximumot, öt szezonból négy sikeres volt

– Megfogalmazható már, hogy mit jelent a megszerzett bajnoki cím?
– Nagyon sokat, a legfőbb vágyam mindig is ez volt, és most nyílt rá lehetőség, hogy megelőzzük a Győrt. Az ETO a legnagyobb sztárjai közül kettőt is nélkülözött, így most volt rés a pajzson, mi pedig élni tudtunk az adódó alkalommal. Biztosan vannak fanyalgók, de azzal tisztában kell lenni, hogy durván egymilliárd forint a különbség a két csapat költségvetése között. Nagyon tisztelem azt a munkát, amit a szakmai stáb és a menedzsment Győrben végez, de tudni kell, hogy az Audi révén szerencsés helyzetben vannak, és jóval jobbak a lehetőségeik.

– Ugorjunk vissza az időben a hét évvel ezelőtti kezdetekhez, amely nem volt egyszerű…
– Valószínűleg azért is én lettem az edző, mert 2008-ban, miután rengeteg játékos távozott, sokan úgy gondolták, egy sötét korszaka kezdődik el a klubnak. Voltak olyan hangok is, hogy akár még ki is eshetünk, ehhez képest ezüstérmesek lettünk. A rá következő idényben elveszítettük Zácsik Szandrát és Szamoránsky Piroskát, de nem sokon múlott így sem a négybe kerülésünk, végül ötödikek lettünk.

– Egy későbbi interjúban azt mondta, bizonytalan volt, hogy nem korán került-e a csapathoz, de aztán jöttek az eredmények.
– A Fradié nem a világ legnyugodtabb kispadja... Voltak olyan időszakok, amelyek sok örömöt jelentettek, de számos olyan is, amely tőlem és a vezetőség részéről is sok gondolkodást igényelt. Ez várhatóan így lesz a jövőben is. A két KEK-győzelem nagyszerű kezdete volt egy ötéves ciklusnak. A következő szezon pedig egy csodálatos BL-menetelést hozott, amely során a Larvikot, a Valceát és a Ljubljanát is megvertük. Sohasem fogjuk megtudni, mire mentünk volna, ha elkerülnek a sérülések, de valószínűleg jóval erősebbek lettünk volna a végjátékban. A két KEK-et úgy nyertük meg, hogy nem volt sérülésünk, és úgy vagyok vele, hogy az élet valahol igazságos. A Valcea és a Ljubljana játékosállományával nem tudtuk felvenni a versenyt, de próbáltuk kihasználni a gyenge pontokat. A románoknál a bizonytalanságot, a szlovénoknál pedig azt, hogy még nem álltak össze.

– Az elmúlt évadban aztán visszaesés következett.
– Utólag bebizonyosodott, hogy nagyon szerencsétlen volt a sorsolásunk a BL-ben, mert két későbbi final fouros csapattal kerültünk össze. Ráadásul az utóbbi két év alapján kiderült, hogy a Midtjylland játéka nagyon nem fekszik nekünk. A Podgoricát ugyan itthon legyőztük, de kinn már nem tudtunk komoly ellenállást kifejteni.

– Miért érezte úgy, hogy fel kell ajánlania a lemondását?
– Nem éreztem bizalomvesztést a játékosok vagy a vezetőség részéről. Volt egy célkitűzésünk, amit nem teljesítettünk, én pedig nagyon rossz vesztes vagyok. Annyira nehezen viseltem a kiesést, hogy azt éreztem, az sem lenne baj, ha elmennék. Ez nem történt meg, és utólag beláttam, nem átgondolt lépés volt a részemről, sok olyan sérülést szenvedtem el én is és a csapat is ezáltal, amit nem kalkuláltam be. Elég őszinte ember vagyok, nem szeretek matekozni, ott azt éreztem, hogy meg kell tennem, aztán döntsék el mások, hogyan tovább.

– Az idény eleji pofon után nem gondolt hasonlóra?
– A BL-selejtezős kiesés után nem vetődött fel bennem a lemondás. Tudtam, mindent megtettünk azért, hogy Lipcsében sikeresek legyünk, de sajnos Nerea nem élete formájában játszott. Ezen túlmenően úgy gondolom, a hosszabbítás lefújásának pillanatában mi bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Persze sok butaságot elkövettünk az utolsó fél percben, de utólag beigazolódott, hogy hatalmas tévedés áldozatai is lettünk. Sajnos ez benne van a sportban. De meggyőződésem, hogy annak a mérkőzésnek a végjátéka segített a mostani győri meccs végének a lejátszásában. A fejekben a döntő mindkét meccsén biztos benne volt, hogy jóval fegyelmezettebbnek kell lennünk. Lipcsében már nem volt módom rá, hogy időt kérjek és megnyugtassam a csapatot. Aki még nem volt ilyen helyzetben, nem tudhatja, hogy egy pillanatnyi kihagyás is végzetes lehet.

– A kudarc utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a csapat leszálló ágba került. Később nem bánta meg?
– Nem, egészen a mostani győri mérkőzésig is azt gondoltam, hogy ez a csapat már túljutott a zenitjén. De újra tudtunk egy olyan érzést, harcosságot produkálni egymás felé, elő tudtuk szedni azokat a jegyeket, amelyek az elmúlt egy-másfél évben vagy nem kellettek, vagy amikor igen, nem tudtuk megcsinálni. Elég nagy probléma volt az elmúlt időszakban, hogy a magyar bajnokságban valahol a levegőben lógtunk. A Győrt sokkal jobbnak láttuk magunknál, de a többi csapatot meg általában könnyedén legyőztük. Kicsit légüres térbe kerültünk. Amikor aztán a nemzetközi kupában jegyzett csapattal találkoztunk, az gondot okozott. A végére újra összeálltunk, ezt már éreztem előtte is. Borzasztó elszántak voltunk, hogy egy ötéves ciklust szépen zárjunk le. Azt gondolom, hogy a keret kihozta magából a maximumot, öt szezonból négyet sikeresnek értékelhetünk.

– Hogyan tudták feldolgozni, hogy a Győr folyamatosan előttük végez?
– Helyén kell tudni kezelni ezt a helyzetet is. Az ezt megelőző bajnokság egy Fradi–Győr rangadóval kezdődött, és parádés játékkal legyőztük a Görbicz Anitát nélkülöző ETO-t. Ilyenkor kell higgadtnak maradni, mert sokan már azt gondolták, hogy eljött a korszakváltás, pedig csak egy nagy bravúrt hajtottunk végre. Ha ez a későbbiekben alapelvárásként jelentkezik, akkor megrogyhat a csapat. Sokat beszélgettünk erről, van egy szint, amit a Fradi-szív meg tud oldani, de egy idő után ez már kevés. Ha a bravúr a természetes, és az afelettit várják el, az visszájára fordulhat. A mostani döntőre lehiggadtak körülöttünk a viszonyok, és nyugodtan tudtunk készülni. De mindenki tudja, hogy ehhez szerencse is kellett, hiszen a korábbi éveket is végigdolgoztuk.

– Hogyan fogalmazná meg az edzői hitvallását?
– Az alázat számomra a legfontosabb. Olyan játékosokkal lehet eredményt elérni, akik nagyon akarják azt. Súrlódások mindig lesznek, de ezeket házon belül rendezni kell tudni. A játékosokkal való munka során lényeges az empátia. Az egyén szabadságát minden körülmények között tiszteletben kell tartani. Tomori Zsuzsannát sem akartam uniformizálni, elfogadtam olyannak, amilyen, de egy bizonyos szintet nem engedtem vele átlépni. Nagy mozgásteret kapott, és ezt meghálálta. Valószínűleg az egyik legkedvesebb játékosom, de biztos pár évvel kevesebbet fogok élni miatta.

– Továbbra is tartják magukat ahhoz a filozófiához, miszerint egyszerre legfeljebb három légióst alkalmaznak.
– Sokan nem szeretnek azért, amiért döntően magyar játékosokban gondolkodunk, de mi a magyar kézilabdát szeretnénk szolgálni. Ha telerakjuk a csapatokat légiósokkal, megöljük az utánpótlásban rejlő lehetőségeket. Évről évre egyre több a külföldi az NB I-ben. A TAO révén rengeteg pénz áramlik a látványsportokba, és nem biztos, hogy erre kellene költeni belőle. Tomasevicset és Penát is nagyon szeretem, és nem teszek különbséget köztük és a magyar játékosok között, de ez a két-három légiós egy határ. Még egyszer nem fog idejönni olyan külföldi, akiben nincs benne a potenciál, hogy világsztár legyen.

– Mi a véleménye arról, hogy a magyar élcsapatoknál külföldi edzők dolgoznak?
– Mindhárom spanyol kollégát tisztelem, Ambros Martínnal kifejezetten jó a viszonyunk. Sohasem volt köztünk egy csúnya nézés sem, amikor az Európa-bajnokságon is találkoztunk Debrecenben vagy Győrben, minden egyes alkalommal egymás nyakába borultunk, rendkívül jó személyiség. De azt is hozzá kell tenni, hol volt Mocsai Lajosnak olyan lehetősége Veszprémben, mint Carlos Ortegának vagy Skaliczki Lászlónak Szegeden, mint Juan Carlos Pastornak vagy Konkoly Csabának, mint Martínnak Győrben? Nem az ő személyük ellen mondom ezt, mert tisztelem őket, de a költségvetések jelentősen nőttek azóta, és az értékelésnél ezzel is tisztában kell lenni.

– Meddig látja magát a Fradi edzőjeként?
– A nyári felkészülést biztosan együtt kezdjük el, de az edzői szakmában nem lehet hosszú távra tervezni. Mindenki tudja, hogy ősfradista vagyok, valószínűleg így is fogok meghalni, de biztos vagyok benne, hogy nem leszek örökre a Fradi edzője. A szurkolók szemében az edző felelős egy-egy kudarcért, míg a sikerek esetén meg istenítik. Ezt el kell tudni viselni, mert mindig így lesz.

– Milyen lesz az új csapat?
– Képességekben talán nem leszünk olyan erősek, de szeretném, ha ezt elképesztő alázattal és akarattal pótolni tudnánk. Olyan Fradit szeretnék látni, amely nem ismer lehetetlent, és minden meccsen az utolsó leheletéig küzd.