Kézi BL: Dujsebajev Gíslason nyomában; Ortega az övében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 16:45
Május 30–31-én rendezik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét a tavalyi negyedik helyezett MKB-MVM Veszprém, az ezüstérmes THW Kiel, a jelenlegi szezonban legtöbb győzelemmel bíró Kielce, valamint a legütősebb támadóegységgel és leghatékonyabb védőfallal rendelkező Barcelona részvételével. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) ezúttal is elkészítette a szezon eddigi 156 meccsének összefoglalóját. Jöjjenek a statisztikai mutatók!

♦ A résztvevők közül ötödször szállhat harcba a trófeáért a Barcelona. A katalánoké a legveszélyesebb támadóegység, 466 gólt szereztek a szezonban, míg a Veszprém negyvennel kevesebbszer talált be. A kiesési szakaszt hibátlan mérleggel záró Barcáé a legjobb védelem is (357), a Veszprém 14 mérkőzésen 367 gólt kapott.

♦ A legnagyobb különbségű győzelem szintén a katalánok nevéhez fűződik, a PPD Zagreb elleni, hazai negyeddöntőben 22-vel verték a horvátokat (43–21).

♦ A Barcelonához hasonlóan a Kielnek is ez lesz az ötödik útja a final fourba. A német együttes még soha nem veszített spanyol, vagy spanyol edző által irányított csapat ellen a négyes döntőben. A Kiel volt az egyetlen, amely hátrányból jutott be a final fourba. A Kiel a Pick Szegedet búcsúztatta 60–54-es összesítéssel.

♦ A Kielce mindkét negyeddöntős mérkőzésén legyőzte a Vardar Szkopjét, 55–51-es összesítéssel léptek túl a macedón csapaton. A magyar férfiválogatottat is irányító Talant Dujsebajev, a szezon legtöbb győzelmével (13) büszkélkedő Kielce vezetőedzője lehet a második mester, aki két csapattal is megnyeri a BL-t. Alfred Gíslason korábban a Magdeburggal és a Kiellel is elhódította a trófeát.

♦ Eddig Dujsebajev az egyetlen edző, aki játékosként is magasba emelhette a trófeát, ugyanakkor amennyiben veszprémi diadallal zárul a május végi esemény, akkor a Barcelonával játékoskarrierje során hat BL-sikerig jutó Carlos Ortega, a Veszprém szakvezetője is csatlakozik hozzá.

♦ A leggólgazdagabb mérkőzést a Medvegyi és a Vardar összecsapása hozta még a csoportkörben: az idegenben 39–34-es macedón győzelemmel végződő meccsen 73 találat született. A legkevesebb gólt, 36-ot a Zágráb és a Metalurg meccsén láthatták a nézők (19–17).

♦ Négy olyan játékos is pályára lép a kölni fináléban, akit egykor megválasztottak a világ legjobbjának. A Barcelonát erősítő Nikola Karabatic 2007-ben és 2014-ben, Slawomir Szmal, a Kielce kapusa 2009-ben, Filip Jícha, a Kiel cseh klasszisa 2010-ben, a Kielt erősítő Domagoj Duvnjak 2013-ban kapta meg a címet.

♦ Jelenleg Mikkel Hansen, a Paris Saint-Germain balátlövője vezeti a góllövőlistát 103 találattal, de a gólkirályi címért Momir Ilics, a Veszprém szerb átlövője (101), továbbá Kiril Lazarov, a Barcelona kézise (99) küzdhet meg a realitások talaján maradva.

♦ A PPD Zagreb meccseire járt a legtöbb néző, a négy legnézettebb találkozóból mindegyiket a horvátok csarnokában játszották: a Barcelona elleni összecsapásra 15.200-an voltak kíváncsiak.

♦ Az elődöntő párosítását április 21-én, kedden sorsolják.

Legfrissebb hírek

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
Tegnap, 14:24

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Talant és Alex Dujshebaevet is elcsábítaná Imre Bence csapata – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.20. 11:59
Ezek is érdekelhetik